Újrahorgolt falvédő

Sokan kapták fel fejüket a hírre. Aztán rögtön nosztalgiázni kezdtek, és egymás szavába vágva próbálták elmesélni a történeteket, emlékeket, visszaidézni az ott töltött órákat. Mert nemcsak egy egyszerű lokál volt. Találkozóhely, a nagy eszmefuttatások porondja, köttettek itt barátságok, szakadtak meg szívek. Kötelező megállóhely a nap bármelyik szakában.

Tudtad, hogy megtalálod ott, akit éppen keresel, vagy ha mégsem, valakit mindenképpen. Más városból, ha jött, itt pihent meg a fáradt vándor, volt, hogy másnap hajnalig. Ha más városban kiejtetted a nevét megfelelő körökben, rögtön barátságos és megértő pillantásokban volt részed. Az egyetemista, ha hazajött és betért – és miért ne tért volna be? –, úgy érezte, hogy megállt az idő. Látszólag ugyanazok az emberek ültek már évek óta az asztaloknál. De mégsem így volt. Mert manapság nagyon-nagyon fiatal kell legyen valaki ahhoz, hogy ne tudja, hol és mi is volt ez a hely.

Szóval felkapták az emberek a fejüket a hírre. Aztán rögtön jöttek a kérdések is: vajon olyan lesz-e, mint volt, vajon lesznek-e majd szavalóestek, könyvbemutatók, vajon kik fognak oda (vissza)járni? Egyáltalán milyen lesz? Kié lesz? Lesz-e még a miénk? Lesznek-e felcímkézett bögrék, hamutálcák, milyen zene fog majd szólni? Lehet-e majd nyolc embernek két óra hosszat üldögélni egy csésze tea mellett? Kell-e előre egyeztetni majd, hogy valakivel találkozzunk ott, vagy amúgy is ott lesz? Mit fog jelenteni az oda betérőknek? Mert ugyanúgy látja-e a „Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged” feliratú falvédőt a nagymama és az unoka? Mindenképp egy legenda születik újjá: Tilos újratöltve.