Sok egyéni igazság és egy nagy igazságtalanság

Sok intézményvezetővel beszéltem az elmúlt napokban az oktatási rendszerben elrendelt újabb leépítésekről. A legtöbbjükkel csak egyetérteni tudtam. Mert ahogy lenni szokott, mindenkinek igaza van, ezúttal még csak nem is szerre, hanem egyszerre, a helyzet viszont mégis konfliktusos és lehetetlen.

Bukarestből nézve az az igazság, hogy összességben itt az országos átlagnál nagyobb a tanügyben dolgozók száma, a statisztika tisztán mutatja ezt, a tanfelügyelőségen is tény a feketén-fehéren leközölt utasítás, miszerint ennyivel meg annyival kevesebb embernek adnak fizetést ősztől. Azt is el tudom hinni, hogy vannak még olyan állások ebben a nagy oktatási rendszerben, amit nem feltétlenül kell főállásban betölteni. De ugyanígy igaza van annak az iskolának is (pontosabban az iskolaigazgatónak), amelyhez hat épület tartozik, és bár a gyermekek létszáma folyamatosan csökken, azt a hat épületet ugyanúgy kell őrizni, működtetni akkor is, ha a takarítónő és a kapus állását a diáklétszámhoz viszonyítva hagyják jóvá. És szintén csak egyet tudtam érteni annak az iskolának a vezetőjével, amelyiknek bentlakásába négy iskola gyermekei járnak, kazánháza három iskolát fűt, de személyzetet csak a saját diákjai száma szerint vehet fel. Arról a tanintézetről már nem is beszélve, amelyiknek hét épülete, illetve sajátos feladata van, két hátrányos helyzetű társadalmi csoport gyermekeinek oktatását is végzi, és ahol a roma közösségekkel közvetítő személyt már tavaly leépítették, az iskolabusszal járó sofőr pedig már amúgy is karbantartó fél állásban. Annak a napközinek a vezetőjével is csak egyet tudtam érteni, ahol négy és fél állást kellene megszüntetni, és ahol el sem tudják képzelni, hogy ennyivel kevesebb ember hogyan fogja ugyanannyi gyermek étkeztetését, altatását, biztonságos felügyeletét megoldani.

Néhány kivételtől eltekintve szinte mindegyik tanintézet helyzete speciális, és ellehetetleníti a tevékenységet, ha a nem oktatási tevékenységű kisegítő személyzetet az általánosan alkalmazott képletek szerint hagyják jóvá számukra – hallottam több iskolaigazgatótól is. Azt is mondták – és ezzel a tanfelügyelőségen is egyetértettek –, hogy az alkalmazandó jogszabályok eleve hiányosak, és rámutattak, a gondok nagy része a megye korábbi kísérleti jellegének köszönhető, amikor a decentralizációt próbálhattuk ki néhány évig, és a sajátosságokhoz igazodva akkor több embert vettek fel, mint máshol. Azt is halottam, bár csak egy személytől, hogy a jelenlegi tanügyi szerkezetet már nem lehet tovább szűkíteni, ezért talán inkább jelentősen át kellene szervezni azt.

Szóval, sok az egyéni igazság, ez az egész helyzet viszont mégis mélységesen igazságtalan. És azokról még csak nem is szóltam, akik szeptember elsejétől elveszíthetik az állásukat.