Bakó Zoltán
2011. november 17., 15:092011. november 17., 15:09
Mától nem kell lehúzni az eget, ha a kis cigaretta (valódi finom) csak úgy gondol egyet, s mint hajdani bősz elődje, a mezítlábas kárpáci, megszűnik égni. Megrögzött és megveszekedett, halálra szánt öreg dohányosok emlékeznek még a boldog békeidőkre, amikor egy-egy szál szűrő nélkülit ötször-hatszor is meg kellett gyújtani ahhoz, hogy végigégjen, el lehessen szívni. Ha meg elaludtál, hát csak a legextrémebb esetekben fordulhatott elő, hogy az elejtett csikk meggyújtsa az ágyneműt. Háziasan és hűségesen veled egyszerre aludt el ő is. Nos, a szűrőnélkülinek leáldozott a csillaga, manapság csak azokat a külhoninak álcázottakat lehet vásárolni, amiket amúgy itt nálunk gyártanak, alkalmasint pocsékabb minőségben. November 17-étől aztán azok is szolgálatkészen és szelíden kialszanak füstölés közben, akárcsak a szépemlékű kárpáci. Csütörtöktől ugyanis tilos olyan cigarettát forgalmazni, ami meggyújtható. Tetszik érteni, nem?! Vége a gyúlékony cigarettáknak, ne tessék már danolászni azt a hamvadó cigarettavéget, mert az is bevonul a történelem süllyesztőjébe Karádystól együtt. Semmi hamvadás!
A fogyasztóvédelmiek azt mondják, szigorúan megfeddik azokat a trafikosokat, akik gyújtható cigarettát árulnak. Anyagilag feddik meg, hogy saját bőrükön tapasztalják a törvény szigorát. Ez nem vicc! S meg is indokolják: az ilyen nem gyulladó dohányáru nem jelent tűzveszélyt, ezért kell a gyulladókat kiszűrni a kereskedelmi forgalomból. Tetszik tudni, úgy van ez, hogy ha a cigaretta nem ég, akkor nem okoz tüzet. Ilyen egyszerű. Egy kis gond azért mégis van vele. Nem lehet rendeltetésszerűen használni. Vagyis: elszívni. Mert a cigarettának az a rendeltetése, hogy elszívják. Na, itt jön be a gubanc. Valószínű akkor is megbírságolják a forgalmazót, ha valaki panaszt tesz, hogy az árut nem tudta rendeltetésének megfelelően használni. Mert nem égett. S ez is a fogyasztóvédelmiek illetékességébe tartozik, következésképpen tehát ezért is bírságolhatnak. Legalábbis elméletileg. Olyan helyzet ez, mint a jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is...
Van néhány további javaslatom: ne engedjenek olyan kerékpárral közlekedni, aminek kereke van, mert az balesetveszélyes, kizárólag csak él nélküli késeket forgalmazhassanak a háztartási boltokban, a repülőgépekről szereltessék le a szárnyakat és a légcsavart, esetenként a gázfúvókát, így aztán nem is zuhanhatnak le, miután örökre és békésen a földön maradnak. A törvényhozásba pedig ezentúl csak levágott fejű képviselők vehessenek részt, hogy csupa balesetmentes jogszabályt fogadjanak el.
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
Rédai Attila
Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.
Bálint István
Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.
szóljon hozzá!