Minimálbérek, munkanélküli segélyek

Az alkalmazottak számára attól lehet rendkívüli hír a bruttó minimálbér 975 lejről 1050 lejre emelése júliustól, hogy azzal együtt a nettó bér is növekedik. Vagyis az az összeg, amit a munkás e hónap végén, esetenként augusztusban – vagy szeptemberben – kézhez kap. Ezzel a módosítással a minimálbérrel alkalmazott munkavállaló már nem 724 lejt, hanem 777 lejt fog kézhez kapni. A változtatás persze úgy kevés, ahogy van, de kell. Szükséges, mert az országban 1,5 millió munkavállaló a haszonélvezője, közülük 490 ezer közalkalmazott, 980 ezren pedig a magánszférában dolgoznak.

Az emelésnek az alkalmazottak örülnek, a munkáltatók – vagyis a „főnökök” – viszont vakarják a fejüket, mert így az ő kiadásaik is megemelkednek. Jól van ez így – mondhatják a hozzá nem értők –, mert legalább nem visz haza annyit, nem gazdagodik olyan gyors ütemben.

Ez a megállapítás a dolgozó szemszögéből talán elfogatható lenne, de a munkaadó esetében viszont érdemes rávilágítani egy lényeges pontra. Álljon itt egy példa: a három alkalmazottat, Irént, Irmát és Anikót foglalkoztató falusi kisbolt tulajdonosának az alkalmazottonkénti 75 lejes fizetésemelés tulajdonképpen 93 lej többletköltséget jelent, vagyis a cége számára a bruttó 1050 lejes fizetés 1292 lej előteremtését feltételezi.

A vegyes üzlet főnöke kezd számolgatni és rájön arra, hogy már nem üti a széle a hosszát, ezért kénytelen lesz megválni a három alkalmazott egyikétől, mondjuk Anikótól. Marad tehát Irén és Irma, akik kolléganőjük elbocsájtásával kénytelenek több munkát vállalni. Ők örülnek, hogy nem rájuk esett a főnök választása, mivel nem lenne, ahol elhelyezkedjenek. Így inkább vállalják a többletmunkát, csak megmaradjon a munkahelyük. Érthető. Anikó viszont munka nélkül marad, ezért munkanélküli segélyt igényel, a „sommerpénzt” pedig nyilván a központi költségvetésből kell kiutalni. És itt a csapda: az állam által központilag megszabott minimálbér növelése egyfelől valóban igazított keveset másfél millió, minimálbérrel alkalmazott munkás bérén, másfelől viszont olyan terheket rótt a központi költségvetésre (a munkanélküli segélyek juttatásával), ami nem volt benne a pakliban. Mert abban biztosak lehetünk, hogy nemcsak Anikót bocsájtották el, hanem országszerte több száz társát.

E logika mentén a gazdasági szakértők egy része nem hiába véli azt, hogy nem kellene központilag megszabni a garantált minimálbér értékét, hanem a piacnak kellene meghatározni azt. Vagyis az alkalmazottnak kellene kiharcolnia a magasabb fizetést. Ami hamarosan minden bizonnyal valósággá válik, hiszen olyan sokan távoztak külföldre, hogy lassan nem kapni itthon szakmabeli pincért, ácsot, víz-gáz szerelőt, sofőrt. Rövidesen talán Anikó is újra munkába állhat.