Kozán István
2013. augusztus 21., 12:512013. augusztus 21., 12:51
Kétélű fegyver az RMDSZ őszre tervezett, régiósítással kapcsolatos nagyszabású tüntetése, mert úgy tűnik, hogy tulajdonképpen nincs is ok, amiért utcára kellene vonulni.
Az előzetes elképzelések szerint az RMDSZ azért mozgósítaná a romániai magyarságot, mert így nyilváníthatná ki nemtetszését a területi átszervezéséről.
Csakhogy időközben kiszivárgott (állítólag szeptemberben hivatalosan is bejelentik), hogy a kormányzó szociálliberális unió idén nem akar dönteni a régiósításról, így okafogyottá vált tüntetni valami olyan ellen, ami tulajdonképpen – legalábbis egyelőre – nem is létezik. Sőt, itt érdemes megjegyezni, hogy a már kívülről fújt, ún. nyolcrégiós elképzelés sem egy hivatalos terv, ugyanis azt senki nem tulajdonítja magáénak. Tény, hogy eddig a pillanatig egyetlen román párt se tette le az asztalra saját régiósítási elképzelését, két magyar alakulat, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt viszont igen.
A hónapokkal ezelőtt bejelentett nagy őszi tüntetésről állítólag az RMDSZ-en belül sincs egyetértés. Egyesek szerint akkor is utcára kell vonulni, ha a kormánypártok valóban úgy döntenek, hogy jövőre halasztják a régiósítást. Mások viszont a farkast kiáltó pásztor tanulságos meséjére emlékeztetnek, mondván, nem szabad ellenséget kiáltani mindaddig, amíg nincs farkas. Utóbbiak szerint nem kellene idő előtt ellőni a puskaport.
Hallani olyan véleményeket is, hogy egy eseteleges szeptemberi tüntetés amúgy sem a legjobb időpont, mert legyen bármennyire is sorsdöntő egy ilyen megmozdulás, az őszi betakarítások miatt sokan inkább a mezőn, a gépeken dolgozva tiltakoznának a régióátszervezés ellen. Egy pár ezres, esetleg tízezres tömeg látszata pedig egyenlő lenne a kudarccal.
Kozán István
Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.
Szüszer Róbert
Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
szóljon hozzá!