Jóságkampány

Valahogy úgy alakult az utóbbi időben, hogy kampány kampányra halmozódott. Kampányolt a rendőrség a becsületes, csalásmentes választások érdekében. Ott volt benne a gyöngéd figyelmeztetés is – amennyiben mégis, akár sittre is vághatják a csaló poltikust vagy a csaláson, svindlizésen ért választópolgárt (szavazópolgárnak mondták, de már a jófene sem tud eligazodni, hogy mostanság választunk vagy szavazunk – bezzeg az átkosban egyszerűbb volt, akkor csak ütni kellett a billogot, s tudtuk, itt nem választunk, csak szavazunk). Aztán nem vágtak sittre senkit közülük, innen látszik, hogy nem gondolták komolyan. Jöttek aztán a pártok, amelyek észveszejtő kampányígéretekkel etették a választópolgárt. Szerencsére utóbbi – vagy legalábbis annak nagyobb, urbánus része – már annyira edzett, hogy meg se hess az ígéreteket. És jöttek a tejet-vajat ígérő jelöltek töltöttkáposztás, kiskolbászos-puliszkás, csülkös-tormás meg egyéb mennyei jókat egyesítő szeretetvendégség-kampányukkal, a megcélzott társadalmi réteg erőben-egészségben elfogyasztotta, ivott rá egy pofa bort vagy egyszer főzött pálinkát, aztán másnap a szavazókhelyiségnek még az árnyékát is elkerülte.

De volt mostanság biztosítási kampány, véradókampány, vezessfigyelmesen-kampány, lopásgátló kampány s a fene sem tudja számon tartani, még milyen.

Ilyenkor karácsony táján dühöng a jóságkampány. Mert ilyenkor jónak kell lenni. Máskor nem, de most aztán igen, fokozottan, halmazatilag. Ajándékozni kell, szeretni a felebarátot – még ha ellenpárti, akkor is –, bazsalyogva adakozni kell, örömet szerezni, jótékonykodni, szépnek, szelídnek, megértőnek és empátiával telítettnek lenni, hadd lássa a világ, milyen fasza gyerekek vagyunk. Ez a kampány erősebb, mint a választási, sokkal többeket megmozgat. Azok is jótékonykodnak, akik pár nappal előbb belerúgtak a kóbor kutyába, elzavarták az éhes macskát, dolgozni küldték a kiskorú kolduló gyereket, feljelentették a szülinapját ünneplő szomszédot csendzavarásért, diszkréten meglovasították az adófizetők lejeit, feketére mázolták a helységnévtáblát, s a pokolba kívánták a szerencsés lottónyertest. Mert most jóságkampány van, illik, sőt kell jónak mutatkozni.

Miért ne lehetne egész évben ilyennek látszani – és nem csak látszani –, egész évben belepottyantani egy zörgő-csörgő érmét az adakozópohárba, miért nem lehet jónak lenni mondjuk február huszonnyolcadikán, vagy június ötödikén, szeptember végén és november idusán, páros napokon páratlan  rendszerességgel, ha szél fú, vagy a haraszt zörög, újholdkor és holdtöltekor, szóval hát mindig, életünk egész folyamán? Valamiképpen így kódoltak be, keresztényileg, hogy karácsonykor legyünk jók, mondjuk még húsvétkor is, aztán a többi nem számít? De hiszen a keresztényi kódoltság épp az ellenkezőjét mondja. De ezt is úgy értelmezzük, mint az összes többi kampányidőszakot, amikor valamit kell, valamit illik tenni.

Tessék szólni, ha tévedek. Ez itt most a szólás kampánya.