Rovatok

Amióta ismertem, mindig szervezett. Vagy kéziratot, vagy találkozót, vagy megbeszélést, vagy kellett hozni vagy vinni valakit vagy valamit. A legtöbbször persze írót, szerzőt, könyvet vagy képet. És amit a fejébe vett, azt véghez is vitte. Ha nincs Tőzsér József, a romániai rendszerváltás előtt aligha telnek meg könyvekkel a romániai magyarok könyvespolcai, ha nincs Tőzsér József, aligha születik meg a romániai rendszerváltás után több száz magyar könyvcím, akár olyan szerzőktől is, akik mindaddig el sem tudták képzelni, hogy képesek papírra vetni mindazt, amiről addig csak beszéltek. A maga szívós telefonálgatásaival addig biztatta-buzdította és udvarolta körül a lehetséges szerzőt, amíg egyszer csak előállt a kézirattal. És ő, szerteágazó kapcsolati tőkéjét latba vetve, tovább taposta a könyv megjelenésének az útját. És ha még mindez nem lett volna elég, akkor a kiadóból újból előbújt a könyvkereskedő: a könyvet akkor is el kell adni, ha időközben nagyot fordult a világ, ha a papír egyre komorabban nézi nagy vetélytársát, a képernyőt.

2005-ben, születésének 60. évfordulóján szerzői, munkatársai egy portrékönyvvel szereztek neki örömet. Aki a könyveknek szolgál – ez volt a címe. Most, 2013-ban, halála után néhány nappal csupán egyetlen betűt kell hozzátoldanunk nem csupán a címhez, hanem egy német írónak ahhoz a mondatához, ahonnan ez a néhány szó származik: Aki a könyveknek szolgált, az a szellemnek szolgált, aki a szellemnek szolgált, az a világot szolgálta.

Tőzsér József egész életében ezt a szolgálatot vállalta fel. Még néhány nappal halála előtt is, amikor együtt jártunk Zágonban, hogy Kántor Lajosnak a Domokos Géza hagyatékából készülő kötetéhez a Kriterion Kiadó egykori igazgatójának a Mikes-kastélybeli emlékszobájából készítsünk fényképmásolatokat. Beszélt akkor betegségéről és arról, hogy a könyvkiadást élete végéig nem adja fel.

Lehet, hogy ott, Zágonban az utolsó fényképet én készítettem róla. Persze, azon is telefonál. Hívását még nagyon sokáig fogjuk hallani.