Ígérni – semmibe sem kerül...

Hőbörögnek a forradalmisták. Hogy nem adják meg, ami jár nekik. Jogilag igazuk van. Mivelhogy született egy törvény, amelynek értelmében jár nekik egy sor kedvezmény. Jár egy hektár termőföld, jár az adómentesség, jár egy üzlethelyiség, jár egy sírhely (nem feltétlenül dísz-) és jár még egy egész sor más olyan dolog, ami másnak nem jár. Másnak csak a szája jár, nekik törvény biztosítja, hogy járhasson. Persze van a dolognak egy másik vetülete is. Például az, hogy a jó ég magának nem tudom megérteni, miért kell egy becsületben, na jó, tisztségben megőszült forradalmárnak egy hektár föld? Mert azt mindenki tudja, hogy forradalmistákat általában a városokban avattak. Merthogy falun nemigen volt forradalmi megmozdulás \'89-ben. Máshol se nagyon, de most ne keressük a kákán a forradalmat. Szóval miért kell mindenáron mezőgazdásszá avanzsálni egy jobb sorsra érdemes revolucionistát? No persze, ez álprobléma, mert ha jobban megtetvésszük a dolgot, kiderül, hogy bizony nem smafu az a kis földecske. Lehet rá területalapú támogatást igényelni. Nem sok, de mégis, valami. És a lényeg – nem kell érte csinálni semmit. Ott né, inkasszálja a szubvenciót. Ha egy kicsit ötletesebb – s ötletekben nem szenvednek hiányt a forradalmisták – mindjárást kinevezteti ökoterületnek. Ezért külön kaszál... Na, nem füvet, hanem egy újabb szubvenciót. Másfél ezer ajrót. És még mindig nem kell neki semmit csinálnia. Csak ül és várja a pénzt. Vagy itt van a sírhelyek ügye. Az átlagos gyalogpolgár akkor kap sírhelyet, ha meghal. Vagy meghal neki valakije. Olyan, hogy előre megveszem az öröklakást – nincs! Vagy meghalsz, vagy nem vásárolsz sírt. A forradalmista megkapja ingyen és előre. Bizonyára az átadásnál aláíratnak vele egy elismervényt, amelyben kötelezi magát, hogy egyszer csak meghal. Egyébként ez a dolog nem is annyira lehetetlen, a sok ezer éves átlag azt bizonyítja, hogy egyszer mindenki meghal. Mózsi bácsi szerint ezt kevesen kerülik el.

Szóval, mondom, a Maros megyei forradalmár szervezetek képviselői felhánytorgatták a szakállamtitkárnak, hogy ők bizony nemigen kapják meg a potyasírhelyeiket, meg az ajándékhektárjaikat. Ott volt a találkozón a megye kormánybiztosa is. A prefektus – ha így jobban értik. Rögvest megígérte, hogy ő majd intézkedik. Felméreti a város körüli 20 kilométeres körzetben a termőföldeket, s ahol parlagon állókat talál, azt majd kiosztja nekik. A kormány megbízottjának, tudnia kellene, hogy nincs hatályos törvény arra, hogy a parlagon hagyott földet valakitől elvegyék. Volt ugyan ilyen javaslat, de nem lett belőle törvény. Ha valakitől elveszik a földjét, az államosítás. Ha ezt a földet valakinek odaadják, ez törvényszegés. Ami esetleg újabb forradalmistákat teremthet. És ezt egy kormánybiztosnak igencsak tudnia kellene. Még az a szerencse, hogy nem azt mondta – majd kiüríttet néhány sírt a köztemetőben, s azokat átadja a hőzöngő forradalmároknak...