Balesetveszély

Nem voltam biztonságban. Egy kamion dudált a hátam mögött, én pedig a kerékpárom kormányába kapaszkodva próbáltam egyensúlyozni az utat szegélyező, mondhatni nem létező töltésen Lenkútnál, a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő országúton, amíg a tehergépjármű elhaladt mellettem.

Lassan kihívásszámba megy biciklivel közlekedni az említett útszakaszon, amelynek egyes részein egyáltalán nem érzem biztonságban magam. Egy ismerősömet idézve: éjjelente hallani lehet, ahogy a régi védőkorlátot eszi a rozsda. Máshol nyoma sincs korlátnak, így ha hirtelen kell félrehúzódnom, hogy a siető teherautóknak ne kelljen előzésem közben áttérjenek a másik sávra, sokszor fut végig a hátamon a hideg, hogy akár az árokban is landolhatnék. És még az elmúlt években beszakadt útszélekről, a műanyag vagy betonelemekkel kijelölt balesetveszélyes útszakaszokról nem is beszéltem.

Örömmel hallottam és győződtem meg róla, hogy javítások folynak a szóban forgó útszakaszon, bár ezek nem szüntetik meg az összes fennálló problémát, csupán a balesetveszély kockázatát csökkentik.

Évek óta tart a huzavona az országút rossz állapota kapcsán. Az útügy Hargita megyei kirendeltsége elkészíti és elküldi Bukarestnek azokat a hatástanulmányokat, amelyek a felújítás szükségességét indokolják, onnan pedig hébe-hóba utalnak egy kevés pénzt, ami pár száz méter szalagkorlát felszerelésére és a gödrös útszakaszok foltozására elég. A nagyobb volumenű munkálatokra nincs pénz, és ezzel lezártnak tekintett az ügy az illetékes minisztérium részéről.

Nekünk azonban nap mint nap ezen az úton kell közlekednünk, és el kell férnünk egymás mellett. Bukaresttől csak akkor számíthatunk segítségre, amikor már nagy a baj és tarthatatlan a helyzet. És országúti kerékpársávról nem is álmodhatunk, holott ez más, európai országban nemhogy elvárás, hanem a világ legtermészetesebb dolga, hogy létezik.