A világ csodálatos dolgairól való elmélkedés

Szóval hát az történik, hogy sok minden van a világon, mi csodálatos, de mindenek közül a legcsodálatosabbnak azt tartom, ahogy a vásárhelyi embert enyhén szólva palira veszik, lényegre törőbben: hülyének nézik, még konkrétabb megfogalmazásban: le sem ... És teszik vele ezt azok, akiket ő, mint példásan voksoló adófizető állam- és választópolgár a magasabb életminőség régiójának székébe emelt, képét viselővé kent fel. Jó, mondjuk nem épp parlamenti képviselővé, csak amolyan kis szürke városi-tanácsivá, de hát már az is valami, a sok-sok tízezres stupid people-höz képest, akik még csak egy nyomorult kis gittegyleti titkárságot sem tudtak összekutyulni maguknak.

Itt van mindjárt ez a kerékpársávos ügy. A város elöljárói bizonyára megunták már a folytonos rinyálást, hogy nincs ebben a koszfészekben egy valamire való kerékpársáv sem, hát gondoltak egy merészet és nagyot, s legott a vásárhelyi polgár pofájába vágtak egy bőkezűen számolva ötszáz méteres szakaszt, illetve hát... annak az ígéretét. S akkor elkezdődött a hülyítés. A kerékpársávot a turbinaárok bal partjára tervezték meg, az aranykotló, meg a strekk közötti gyepes-gazos, sok-sok éve használaton kívül rekedt egykori utcaszakaszra. Merthogy senkinek és semminek nem kellett, hát odalökték a választópolgárnak, hadd kerékpározzon rajta amíg belegebed. Aztán pofa súlyba, megkapta amiért vinnyogott. A dolog akkor kezdett bizarr formát ölteni, amikor a városházi honlapon közzétették az emberbaráti szándékot, meg azt, hogy a kerékpárutat lepiskótakövezik (vájtfülűbbek térköveknek mondják azokat az izéket). S elmondták azt is, hogy nem csak biciklizni lehet majd rajta, hanem görkorcsolyázni is. Bizonyám! Mind az ötszáz méteren! Ha kiszámolom, hogy a hozzávetőlegesen százharmincezres város kap ötszáz méternyi bicikliutat (jó, most a régi repülőtér mellettit nem számolom, mert az már a világjárás-kategóriába tartozik, annyira távol esik a várostól), nem tudom összefogni a számat az örömtől. Minden marosvásárhelyinek jut belőle 3,84 milliméter. Gazdálkodjon vele, ahogy tud! Mennyei öröm lesz majd végig görkorizni rajta, mondta valaki a minap, bár egy kissé elgondolkodtató, hogy hány fogtömése esik ki a térköveken korizónak az infernális zötykölődéstől. Na erre észbe kapott a hivatal, s lehazudta a piskótákat. Hogy nem is azok lesznek, hanem aszfalt. Meg hogy ez már eredetileg is aszfaltosra volt elképzelve, ne tessék már folyton azokat a térköveket emlegetni. Jó, de akkor meg minek rakták le azokat a piskótákat? Merthogy fényképek bizonyítják, hogy lerakták. S a kerékpárútra rakták, nem a Tejútra.

A féltő gondoskodás valósággal sugárzik a hivatal polgárokat kiszolgáló embereiből. Elárulták, hogy ez még semmi! A város lakói iránti sugárzó szeretetük nem ismer határokat! A végső fázisban összesen ötvenezer méter lesz a kerékpárút. Ez a mostani ötszáz csak az előjáték. Amolyan prelúdium, vagy ha úgy tetszik, petting. Akkor lesz majd ihaj-csuhaj, ha elkészül az egész 50 kilométeres út. Ami aztán átszeli a várost fülétől farkáig. Főleg a farkáig. Merthogy ekkora velocipéd-utat terveztek nekünk. Azt szemérmesen elhallgatják, hogy csak úgy kábé, mikorra lesz meg az a rengeteg bicikliút. Meglepetés. És ha meglepetés, akkor nem is lehet elárulni. Na, én utána számoltam, vállalva a reszkírt, hogy elrontom a meglepetést. Ha az idén elkészül 500 méter, akkor ugye, az évi fél kilométeres építősebesség. Az ötszáz méter az ötvenezernek 1 százaléka. Ebből egyenesen következik, hogy ha egy százalék elkészül egy év alatt, akkor száz százalék száz év alatt készül el. A mai tinédzserek déd- és ükunokái szárnyaló örömmel veszik majd birtokukba az ünnepélyes átadáson a vadonatúj, teljes hosszúságú bicikliutat. Csak az nem fér a fejembe, hogy azok a majdani fiatalok honnan szereznek majd hozzá biciklit?