A vers-vírusról

Rohamosan terjed és fertőz. Sokan beszálltak a játékba, olyanok, akik amúgy is szinte mindenbe, és olyanok, akik ezidáig soha nem fogadtak el facebookos felkérést, nem válaszoltak a hideg vizes, vagy egyéb „kihívásokra”.

„Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a Facebookon. Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 48 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt” – szólt a felhívás ismerősök meghívásakor.

Került elő könyvespolcokról, internetről, emlékezetből ezernyi vers, régi kedvencek, újonnan felfedezettek. Haikuk és négysorosok, részletek és egészek, még az Anyám tyúkját is olvastam. Egy (nem csak a közösségi oldalon) ismerősöm Wallra hányt líra címmel antológiát is „megjelentetett”, csak a falán persze, a Facebook-ismerősei kedvenc verseiből.

„Azt akartam, hogy az emberekben realizálódjon, hogy a magyar vers mekkora csoda” – nyilatkozta utóbb Szabó Balázs, aki az ELTE-n tanít világirodalmat. A kezdeményezés sikerrel járt és még mindig jár, aki ellátogat a népszerű közösségi oldalra a vízpartos képek, lefotózott ételek mellett, a Coelho-idézeteket megelőzve és mellőzve úton útfélen versbe botlik. Most már felkérés nélkül is osztanak meg verseket, csak úgy. A jelenséget nevezték már vers-vírusnak, őrületnek, viharnak. Könyveljük el inkább inkább versszeretetnek.