A tábla visszalő

A sztori röviden egy saját telken elhelyezendő útszéli hirdetőtábla felállítása, amihez elképesztően sok – megszerezhető és egyelőre beszerezhetetlen – engedély szükséges. A társaság hüledezik a bürokrácia útvesztőjében ide-oda tévelygő áldozat pezsgő mellékszínekkel előadott esetén, egymás térdét csapkodjuk féktelen humorérzékünkben. Pedig tragikomikusan fájdalmas az eset, egyelőre tanulság nélkül, de mindenképpen elgondolkodtatóan az egyablakos ügyintézés korának hasadó hajnalán.

A jókedv akkor kezd zúzmarásodni bennünk, amikor a történet egyik kanyarjában a pénzbírsággal fenyegetőző ellenőr bizalmasan megsúgja a kérelmezőnek, hogy a hasonló háromszéki eseteket Bukarestben bírálják el. Meg hogy azért kerültek az illetékes hivatal központi engedélyezési jogkörébe, mert volt az a táblaügy, na, tudja. Nem kellett volna akkor erősködni azzal a megyehatáron elhelyezett Székelyföld táblával, s most pikkpakk el tudnánk intézni itt helyben, moralizál az engedélyező hivatal magyar nemzetiségű helytartója.

Meglepetés? Egyesek számára talán. A korábbi helyhatósági ciklusban nagy tamtammal felállított megyehatártábláról már kihelyezésének közel három évvel ezelőtti pillanatában is tudtuk: normális üzemmódban működő demokráciában legfeljebb a szerelőbrigád tagjai lettek volna jelen a felállítás aktusánál. Mivel azonban ez az üzemmód ma is legfeljebb az újévre kivetített vágyak között szerepel, az avatás jelentőségét tekintélyes szenátori-képviselői-elöljárói kivonulás volt hivatott aláhúzni. Az eredeti választási tőkefelhalmozás lendületében tudatosan – hadd jöjjön a retorzió, még egy apropó, hogy kampányban el lehessen dörögni: bántják a magyart –, vagy hozzá nem értésből elkövetett procedurális hibák aztán hosszas hercehurcához, no meg ehhez a „kiemelt” bánásmódhoz vezettek. Gyomorforgató helyzet a hatalmi visszaélés, illetve eme vérlázító állapotnak a helyi vezetők általi sunyi tudomásulvétele szempontjából egyaránt.

Hogy mikor lesz hivatali engedély a saját tevékenységet népszerűsítő hirdetőtábla felállítására, talán kiderül az év folyamán. Az viszont már most egyértelmű, hogy nem csak a pénzügyi ellenőrzések egyértelműen megnyomorító célzatosságától kell tartania a vállalkozónak, hanem annál sokkal bújtatottabb, de nem kevésbé agysejtpusztító hatású praktikáktól is. Amelyeknek léte és elfogadottsága már kisebbségi-érdekvédelmi kérdéseket is felvet – valahol a cinkosság határmezsgyéjén.