Másfél hónap Kínában

Péter László kínai öltözetben érkezett a közönségtalálkozóra

Tanulságos történetnek lehettek tanúi az érdeklődők. Bepillanthattunk egyrészt a világ egyik legfejlettebb, 22 milliónál több lakót számláló megalopoliszának életébe, ugyanakkor az együttes legintenzívebb mindennapjaiba is betekintést nyertünk. Naponta tizenkét alkalommal kellett a román pavilon színpadján előadást bemutatniuk, és ahogy Péter László meg is jegyezte, az utolsó előadáson ugyanolyan szinten kellett teljesíteni, mint az elsőn.

Megérkeztükkor az éppen távozó Nagyvárad Táncegyüttestől kaptak egy kis felkészítőt, akik figyelmeztették őket, hogy a minimum 38 fokos melegben, a magas páratartalmú levegőn bizony átázik a népviselet. Az első napok nehezen is teltek, egyesek már számolni kezdték, hogy még több mint hat hetet kell maradniuk. Sokat segített viszont a székely leleményesség és alkalmazkodóképesség. Volt, aki megszokta a kínai konyhát, legalábbis részben, hiszen polipot, tintahalat is kóstolt, bevallása szerint a kígyófélék sohasem kívántatták magukat annyira, hogy kipróbálja ízüket. Mindezek mellett – Péter László és Gábos Endre szerint – egy kultúrát csak úgy ismerhetsz meg igazán, ha az ételféleségeit is kipróbálod. Füleki Zoltán azonban maradt az otthoni ízek mellett, még odáig is eljutott, hogy teljesen sajátos módszerrel kenyeret sütött, hisz a kínai konyha csak édesebb péktermékekkel szolgált, kenyérhelyettesítőt nem találtak. Segítette a kitartást, hogy az együttes, mint egy nagy család, megünnepelte a sanghaji tartózkodás időszakára eső születés- és névnapokat.

Érdekes volt betekinteni egy kicsit a kultúrák találkozásába, az együttes táncosai minden előadás után bevonták a táncaikba a közönséget. Tapasztalataik szerint a kínaiak nagyon szorgalmasak, készségesek, de nehezen kapcsolódnak be a táncba. Egészen más a helyzet az afrikaiakkal, akik szinte első lépéstől kezdve úgy táncoltak, mintha előzőleg valahol már tanulták volna.

Lényeg, hogy a hagyományoknak is megfelelő helyet találtak a technika által uralt modern világban. Ahogyan András Mihály megjegyezte, a sok elektronikus szerkezet kipróbálása után mindenkinek szüksége volt felüdülésre, táncra, játékra és emberi kapcsolatokra. Ezt biztosította az együttes, és nem akármilyen színvonalon, hanem körülbelül négymillió ember számára feledhetetlenné téve egy közös emléket.

További részleteket a filmről nem árulunk el, mivel valószínű, hogy valamelyik televíziós csatorna közvetíteni fogja. Végezetül még az együttes gazdasági igazgatóját, Füleki Zoltánt szeretnénk parafrazálni, aki szerint, azért szerették volna beavatni a közönséget a sanghaji emlékekbe, mivel az együttes számára ez a meghívás olyan élményt jelentett, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára.