A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Az iduri szörny című előadással vendégszerepel Gyergyószentmiklóson. Keddtől három napon át kínálják a mesejátékot a gyergyói gyerekeknek.
Hat erdélyi nemesi család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével, az egykori tulajdonok visszaigénylésével és annak buktatóival, a hagyományok, értékrendek megőrzésével foglalkozik Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve.
A színházi világnap célja felhívni a figyelmet a színházművészet fontosságára, tisztelegni a színészek, színházi dolgozók előtt, és kérni a közönség szeretetét, támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket.
Bemutatóval ünnepli idén a Színházi Világnapot a Figura. Csuja László rendezésében Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját csütörtök este 7 órától láthatja először a közönség a színház stúdiótermében.
Udvarhelyszék több településén is bemutatják azt a bábelőadást, amelyet Vadas László rendező és Demeter Ferenc, a Kolozsvári Bábjátszótér előadója hozott létre Oscar Wilde A boldog herceg című művéből.
Élő emlékezet – örmény származású családok Marosvásárhelyen – ezzel a címmel tartott előadást vasárnap délben a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében Puskás Attila és Szász Ávéd Rózsa.
Idén 23. alkalommal tartják meg az UNITER-gálát, az ország legrangosabb színházi eseményét, amelynek keretében díjazzák a legjobb előadásokat és a legkiemelkedőbb színházi személyiségeket.
Gyergyói fiatalok papírra vetett gondolatait gyűjtötte össze egy baráti hármas – a verseket, prózákat felolvasóesten mutatták be a nagyközönségnek. A műsorra kiadvány is készült az összegyűjtött anyagokból.
Megkezdődött a Reflex3 Nemzetközi Színházi fesztivál. Szerdán este a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben megnyílt a Példák nem univerzális székre című csoportos tárlat.
Író, irodalmár, aki nem veti meg az online közösségi teret sem, ám ettől még nem esik az igénytelenség csapdájába. Demény Péter sokoldalú íróember, aki műfajoktól függetlenül ad valamit magából és a valóságból is.
A III. Richárd című drámát adja elő Székelyudvarhelyen a Manna és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkcióként március 28-án, szombaton délután négy és este hét órai kezdettel.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
Több hónapos levelezés és ügyintézés után marokkói vendégszínészek nélkül kényszerül bemutatni az Osonó Színházműhely a mask@face.now című dokumentarista előadást Romániában, így azt más szereposztással kell megtartania a társulatnak.
Ünnepi műsör keretében vették át a Könyv és gyertya-díjat azok a Maros megyei személyek, akik a magyar közösséget szolgálva, annak előrehaladását, a fiatalok itthon maradását szorgalmazták.
A 10. jubileumi Versünnep Fesztivál rendezvénysorozat erdélyi elődöntőjének hétfő délután 5 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyterme ad otthont.
Petőfi Sándor poharát, Kossuth Lajos íróasztali készletét, Bem József tábornok kalapdíszét, de korabeli fegyvereket és huszármentéket is láthatnak az érdeklődők a vasárnap megnyitott időszakos kiállításon.
A nemzeti ünnep alkalmából 18 kategóriában 75 alkotó részesült elismerésben pénteken a Pesti Vigadóban.
Magyartanárként miképpen lehetett egyenes derékkal túlélni a román kommunista diktatúrát? Erről írt könyvet Ercsey Mária pedagógus.
A szentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban március 13. és június 30. között látható a Magyar Természettudományi Múzeum Szóra bírt csontjaink című vándorkiállítása.