Fotó: Bíró Zoltán
Élő emlékezet – örmény származású családok Marosvásárhelyen – ezzel a címmel tartott előadást vasárnap délben a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében Puskás Attila és Szász Ávéd Rózsa azokról a családokról, amelyek a 19. század elejétől költöztek a városba, s tevékenységükkel, ittlétükkel hozzájárultak a székely főváros felvirágoztatásához.
2015. március 22., 18:392015. március 22., 18:39
A zsúfolásig telt Dersi János-teremben Nagy László unitárius lelkész köszöntője után Puskás Attila MÖMKE-elnök figyelmeztetett: talán lesznek olyanok, akik most fogják felfedezni az őseiket a város két évszázad alatti forgatagában. Hatalmas genealógiák alakultak ki, ám ezeknek kutatása, feltárása, visszahántása az időben embert próbáló feladat, részint az időbeni távolság, másrészt az emberi passzivitás miatt. Szász Ávéd Rózsa egy ilyen feladatra vállalkozott – most már látszik – nem kis sikerrel. Marosvásárhelyen még nem történt ilyen összeírás, ha csak nem számítjuk a Pál-Antal Sándor akadémikus munkáját, aki a 16. századtól 1848-ig vette számba a vásárhelyi magyar-örmény közösséget. Nos, igenis, erre számítani kell, s ezt folytatta a MÖMKE, Szász Ávéd Rózsa kutató munkájával.
A kutatás „kivitelezője”, a magyar-örmény Ávéd család leszármazottja elmondta, két pilléren nyugszik a feltáró munka – ez a mostani, épp elkészült az első rész, amely a legidősebb leszármazottak által szolgáltatott adatokat teszi nyilvánossá, de amolyan visszatekintés. Az öregek emlékeiben élő, meg a fiókok mélyén rejlő, kikívánkozó dokumentumokra támaszkodik, s inkább visszafelé, a múltba tekint, hogy ami még menthető, megmentsék. Ezután fog következni – jövő év szeptemberéig – az a munka, amelyben már a leszármazottakról mondanak el adatokat a most még élő idős magyar-örmények. Abba kerülnek majd bele a mostani közép- és fiatalkorúak. Hogy miért a legidősebbekkel, és visszafele tekintve kezdték a munkát, arra nem kell különösebb magyarázatot adni, mondta el a tanulmány készítője.
Harminc család adatai, fényképei szerepelnek a mostanra elkészült 105 oldalnyi munkában. Természetesen ennek sokszorosa a vásárhelyi örmény eredetű családok száma. De ha a harmincat beszorozzuk az átlagosan tíz gyerekkel, meg a gyerekek gyerekeinek számával, kiderül, hogy óriási közösségről van szó. Olyan közösségről, amely munkájával, tudásával, művészetével, genetikailag hordozott becsületes életmódjával beépült a város életébe, és hozzájárult azzá tenni Vásárhelyt, ami a Bernády-korszakban és utána lett.
Szemléletesen a Várdombról a város felé ereszkedve, a vetített képeken a korabeli épületek tulajdonosai nevének felsorolásával mutatta be Szász Ávéd Rózsa a magyar-örmény elődöket. Így már felismerhetően tárult a nézők-hallgatók elé Csíki Márton családja, akinek társzekerei az egész Európából hozták az árukat, s hozták a Teleki Sámuel összegyűjtött könyveit Nyugatról, Teleki Domokos háza a vár alatt, ahol a lengyel-örmény származású Bem apó megszállt, a Gajzágó család, amely a Kárnász házat jegyajándékként vásárolta a házasulandó lányénak, a Dudutz-család a Dudutz saroki – és többi – házával, az Izmael és Kopacz családok a Szentgyörgyi utcai házaikkal, és sorjáztak a Csíkiak, Pattantyúsok, Szentpéteriek, Lukácsfiak, Zakariások, Dajbukátok, Dobribánok, Oncsánok. A városnak egy eddig rejtett kincse tárult fel a hallgatóság előtt.
A teljes kutatási anyag pannókra függesztve jelenik meg az unitárius egyház termének falán (Novák József képzőművész és Szabó Attila informatikus munkája) de rövidesen egy füzet formájában is világot lát. Addig is, a pannókat az értékes információkkal, képekkel még két hétig láthatja a marosvásárhelyi közönség az unitárius egyház Dersi János-termében. Jövőre, ha elkészül a második pillér is, könyv formájában fogják közreadni a teljes kutatás eredményét.
A harminc család
A pannókon szereplő családok, amelyeknek elődei az 1800-as évek elejétől költöztek be Marosvásárhelyre: id. Petelei István, Dobribán Zakariás, Dudutz János, Szentpétery Géza, Esztegár Gerő, Csiki F. Károly, Ábrahám Róza, Izmael Ferenc, Ávéd Márton, Keresztes Lázár, Kopacz Lukács, Wajtsuk Pál, Farcádi Sándor Mózes, Tolokán Márton, Schüle szül. Zachariás Katalin, Lukácsfy János József, Várterész István, Gáspár Ferencné Ávéd Róza, Ávéd Gergely, Ávéd András, Ávéd Kálmán, Száva János Zoltán, Dályai Jakab, Mánya Antal, Ázbé Mihály, Ábrahám Veronika, Onucsán Katalin, Dajbukát Veronika, Kántos szül. Kovrig Éva, Budai Merza Pál.
szóljon hozzá!