Demény Péter: magaskultúra a Facebookon is

– Író, költő, oktató, szerkesztő, irodalmár. Már gyerekként tudta, hogy valami ilyesmi lesz, ha egyszer felnő?

– Nem tudtam, de szerettem volna író lenni. Egész korán írtam már. Persze az ember arra vágyik, hogy indián legyen, törzsfőnök, meg vadölő, aztán színész. Ám az irodalom és az írás mindig ott volt a lelkemben. Ilyen értelemben tudtam, hogy ezt akarom csinálni. És szerencsém volt. Valamiért azt szoktuk sorsnak nevezni, ami véletlennek tűnik ugyan, de egybeesik az ember valamilyen képletével. A szerkesztői és más hasonló jellegű feladatok többé-kevésbé véletlenül jöttek, és hogy a Krónika indulásakor napilapos lettem, az még több is, mint véletlen. Kiadónál dolgoztam, sokkal nyugisabb körülmények között, mint ahogy a napilap készül. A jobb fizetésért váltottam. Azt gondoltam, elég, ha írni tudok, de egy napilapnál ez nem elég. Nem elhanyagolható, de nem is az első. A lényeg, hogy tudsz-e gyorsan jól írni. Én egy medve voltam és maradtam, sok szempontból kényelmes ember. Hogy mögöttem hárman üvöltenek, szólnak a telefonok, miközben én írom a vezércikket vagy más cikket, nagyon különbözött a korábbi munkámtól, de ez volt életem egyik legnagyobb és legszebb felfedezése.

– Melyik szerep passzol leginkább önhöz?

– A legkevésbé problematikusak ma már ezek a Facebook-izék, bejegyzések. Ez valószínűleg külön műfaj már. Vagy a blogom. Olyasmi, ami csak rajtam múlik, mert magamban megbízom. Olyan értelemben, hogy meg is tudok bízni magamban, mert én még abban a számítógéptelen korban nőttem fel, amikor a helyesírást nem az online üzeneteken, message-ken tanulták. A diákok helyesírásán látom, hogy visszaköszön a Yahoo! Messenger vagy Facebook chatvilága, ahol teljesen mindegy, hol van a vessző, rövidítések vannak és így tovább. Én klasszikus műveltségben nőttem fel. És mert érdekelt is, tudom, hogyan kell kinéznie egy mondatnak, amit én írok. Innen volt aztán minden stressz a könyvkiadónál, napilapnál és másutt, hogy azok már nem az én mondataim: meg kellett küzdeni a másik ember nyelvi ízlésével.

A teljes interjú az Erdélyi Napló március 19-én megjelenő 11. lapszámában olvasható.