Az Erdélyi Gitártábor utódját, a Komplex előadó-művészeti tábort idén augusztus 3-8. között tartják Csíkzsögödön a Pan Art Egyesület szervezésében. A színvonalas művészeti oktatás mellett fergeteges bulit is ígérnek a szervezők.
Az alkotás örömeibe kóstolhatnak bele azok a kisdiákok, akik részt vesznek a héten zajló Mű-Teremtő táborban.
Beteltek a helyek az idei Kreatúra Táborba, a programot a következő napokban véglegesítik a szervezők.
Babaruhák és játékok cseréltek gazdát a szerda délutáni Tipe Tupa Zsibvásáron, míg a gyerekek táncoltak és játszottak. A jövőben még több gyerekfoglalkozást rendeznek a vásár idejére.
Népi dallamoktól zeng ezen a héten az oroszhegyi művelődési ház: július 6. és 12. között mintegy kilencven gyerek tanulja őseink tánclépéseit zenekari kísérettel, az immár ötödik alkalommal megszervezett Oroszhegyi Néptánctáborban.
A hatvan lelket számláló székelyboósi református gyülekezetben pár éve az idén kilencven évét betöltő Zrínyi Lujza néni vállalta el a harangozói tisztséget.
A szervezők szerint már lehet fellépőként jelentkezni a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztiválra (SUF). Az egyéni előadók, illetve kis zenekarok jelentkezéseket augusztus 10-éig fogadják.
Játékosan megismertetni, megszerettetni a diákokkal az őket körülvevő környezetet – ezzel a céllal szervez táborokat a Zöld SzékelyFöld Egyesület a Hangyasuli környezeti nevelési programja keretében augusztus első felében.
Szerelmüket követték a táncterembe, s a tánc vált örök szerelmükké. Árendás Miklóssal, a Budapest Táncszínház művészével, illetve Gulya István „Mikey” világbajnok hiphoptáncossal beszélgettünk Székelyudvarhelyen.
A kosárfonás a legegyszerűbb tudomány, ezt mindenkinek meg kell tanulni. És aki Csergő Antalt felkeresi, annak ingyen adja a parasztfűz-alkotásokat. Az egyetlen szárhegyi kosárfonó, mielőtt újra megkérdeznék, tudatja: a „szakmát” nem börtönben tanulta.
Tizenhárom ország hetven fotográfusa 442 alkotásából válogatták ki nemzetközi természetfotós verseny díjazott képeit. A legsikerültebb harminc képet a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban állíttatta ki a Vadon Egyesület.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
Koncertek és műhelymunkák várják nemcsak a résztvevőket, de az érdeklődőket is a Jazz és Improvizációs tábor keretében Sepsiszentgyörgyön.
Ingyenes kutyakiképzést tart a szentkatolnai úton levő kutyamenhely mellett található pályán szombaton a Székely Kutya Klub. A szakemberek a gazdákat is ellátják az ebtartással kapcsolatos hasznos tanácsokkal.
A kézimunka és az alkotás hagyományát éltetni kell, ezért fontos, hogy a ma felnövő gyermekek nevelésében ez is szerepet játsszon. Csittszentivánon több mint egy évtizede szervezik meg a kézműves tábort, amelyen a héten száznál több gyerek munkálkodott.
Kengyelfutó gyalogkakukkot ugyan nem, de prérifarkast látott természetes élőhelyén a székelyudvarhelyi fekvőbringás Szabó Zoltán, azaz Kobra, a forró Arizona kies, kaktuszokkal teletűzdelt tájain tekerve. A világutazó a Grand Canyont sem hagyta ki.
Közel kétszáz gyerek alkot, tanul a héten a Csíki Gyermekek Egyesület által tizenegyedik alkalommal megszervezett Felcsíki Hagyományőrző Gyermektáborban.
A Múzeumkerti koncertsorozat keretében szerdán este a csíkszeredai Haccacáré – Orpheum formáció lépett színpadra. A különleges előadást a fiatal és idősebb közönség is nagy örömmel fogadta. A koncert után Szilágyi Nóra énekesnővel beszélgettünk.
Vidáman szaladtak be szerda délután a gyerekek a Mikó-vár udvarára, fáradtságnak nyoma sem látszott rajtuk, pedig a délelőttjük ismét eseménydúsan telt. A több mint harminc gyerek épp a Csíki Székely Múzeum szaktáborában vesz részt.