Fotó: Kristó Róbert
Még három hét, és megnyílik a jubileumi, 10. EMI-tábor. Erdély legnagyobb nemzeti fesztiváljára ismét Borzonton kerül sor, s ezúttal is színes lesz a kínálat nemzetpolitikai témájú előadások, kulturális rendezvények és tömegeket vonzó koncertek terén.
2014. július 15., 19:142014. július 15., 19:14
2014. július 16., 08:422014. július 16., 08:42
Az EMI-tábor hagyományosan az a hely, ahol a „legszókimondóbban” esik szó a kisebbségbe szorult magyarságot érintő kérdésekről, s ahol a legszélesebb a paletta az előadóként részt vevő politikusok, közszereplők tekintetében is. Nem titok, a magyarországi baloldalt nem hívják, s nem is lennének szívesen látottak a rendezvényen, de mindhárom erdélyi magyar párt tisztségviselőinek lehetőséget adnak, sőt el is várják, hogy elmondják álláspontjukat a felvetődő aktuálpolitikai kérdésekben. Ugyanígy a magyar országgyűlés jobboldali pártjai, a Fidesz és a Jobbik személyiségei is állandó résztvevői a tábornak.
Az augusztus 5. és 10. között tizedszer sorra kerülő EMI-tábor jelmondata: „Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad”, fő téma pedig idén is az autonómia. Ehhez kapcsolódva az SZNT-vel közösen szervezik meg az autonómianapot, ahol többek között baszkföldi, és bretagne-i kisebbségek ismertetik saját küzdelmüket az önrendelkezésért, de a tervek szerint skót előadó is lesz, ami már azért is érdekes, hiszen Skócia szeptemberben szavaz arról, hogy független országként vagy továbbra is Nagy-Britannia részeként létezzen.
Az idei tábor programja 90 százalékban elkészült, az Emitabor.hu oldalon napról napra újabb programpontok jelennek meg. Amint Sorbán Örs, az EMI elnöke elmondta, számos, nagy érdeklődésre számot tartó előadás várható. Közülük kiemelte Raffay Ernő, Szántai Lajos történészek, Hetesi Zsolt fizikus előadásait. A politikusok közül a korábbi parlamenti képviselő, a fideszes Kőszegi Zoltán, valamint a Jobbik-elnök Vona Gábor nevét emelte ki. Mindhárom romániai magyar politikai párt meghívást kapott, az EMNP és az RMDSZ egyelőre nem jelezte hivatalosan, hogy milyen szinten képviselteti magát, de már biztos, hogy Bíró Zsolt MPP-elnök jelen lesz. Elmondta még, hogy itt lesz Böjte Csaba is, aki ökumenikus istentiszteletet tart majd a táborozóknak.
A legtöbb személyt természetesen idén is az esti koncertek vonzzák majd, fellépnek a már a tábor rendszeres vendégeinek számító Kárpátia, a Beatrice, az Ismerős Arcok, de lesz P. Mobil- és Nevergreen-koncert is, és most lép fel először itt a Hot Jazz Band, amely új színt hoz a zenei kínálatba. Mindemellett számos szórakoztató programot, gitárestet, bulit kínálnak a kikapcsolódást kereső fiataloknak.
A programban újdonság, hogy ezúttal kedd reggeltől szombat estig zajlanak majd az események, mert az a tapasztalat, hogy a vasárnap estét már sokan nem várhatták meg, hiszen másnap, hétfő munkanap. A jegyek ára ellenben nem változott, akárcsak tavaly, a helyszínen vásárolható napijegy 21, a heti bérlet pedig 93 lejbe kerül, elővételben pedig július folyamán kedvezményesen, 80 lejért váltható bérlet.
A programmal és más, a tábort érintő kérdésekkel kapcsolatban Sorbán Attila Örs főszervezőnél vagy Bálint Erzsébet kommunikációs felelősnél lehet érdeklődni a sorban_ors@magyarifjak.org, illetve a balint_erzsebet@yahoo.com címen. A rendezvény honlapja is további információkkal szolgál.
szóljon hozzá!