Több mint egy éve, hogy földkörüli útra indult a székelyudvarhelyi Szabó Zoltán, azaz Kobra fekvőbringáján, BéBikén. Azóta már három kontinenst hagyott maga mögött, jelenleg az Amerikai Egyesült Államok legkülönlegesebb vidékeit járja.
Generációk és ízlések találkozhatnak az Ólommadár kávézó és a Csíki Anyák Egyesülete által rendhagyó és nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal szervezett börzén.
Új arculattal és szabadtéri helyszíneken folytatódik a Business Café Sepsiszentgyörgyön. A következő találkozó témája a turizmus és a pénz.
A Múzeumok Éjszakája beváltotta a hozzá fűződő várakozásokat, igazi kulturális happeningje a városnak – véli Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a szombati rendezvény kapcsán.
Ismert csíkszeredaiak tárlatvezetésével lehet megtekinteni szombaton a Rippl-Rónai József-kiállítást szombaton a Mikó-várban, a Csíki Székely Múzeum által szervezett Múzeumok Éjszakájának kiemelkedő programpontjaként.
A iskolai tanév vége a tánctáborok fellendülését jelenti. Így vannak ezzel a három udvarhelyi gyermeknéptánccsoportnál is, ahol sűrű nyár elébe néznek. Dallamok, programok, kilométerek után néztünk.
Kitűzték az idénynyitót a szovátai Medve-tónál: június 27-én, pénteken nyitja kapuit a strand, amely hároméves felújítási munka után végre teljesen megújulva várja a fürdőzni vágyókat.
Első alkalommal szervezik meg a Múzeumok éjszakáját Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Kiállításnak otthont adó Bene házban. Szombaton rendhagyó nyitvatartási időben várják az érdeklődőket.
Nagy érdeklődést keltett az év elején bemutatott Szerelempatak című dokumentumfilm. Sós Ágnes alkotása központi témájának – az időskori szexualitás – egyik ritka kutatója, a csíkszeredai Balázs Lajos néprajzkutató.
Az év legrövidebb éjszakájához igazodva, ötödik alkalommal szervezi meg a Csíki Székely Múzeum a Múzeumok Éjszakáját. Június 21-én délutántól hajnalba nyúlóan számos aktív programot ajánlanak a látogatóknak.
Nemzetközi Volkswagen Bogár találkozót szerveznek idén Vármezőn. A június 27-29. között zajló esemény fő célja, hogy találkozzanak a Bogár-rajongók, s közösen töltsenek el egy hétvégét.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
Olvassatok minél több verset, könyvet, mert nagyon szép a magyar nyelv, játékos, humoros. Aztán tanuljatok meg nagyon helyesen írni, mert az anyanyelvünk az egyetlen vagyonunk – biztatta kis hallgatóit Tóth Ágnes nagyváradi író Csíkszeredában.
Bokros teendői mellől raboltuk el néhány órára a zetelaki Lukács Margitot, hogy a Septimia Szépségszalon szépítő csapatának segítségével átalakítsuk.
A lovassportot a ló és az ember közötti összhang teszi széppé – véli Albert Alfonz, a csíkszentdomokosi lovasnapok főszervezője.
Virágevéssel kezdődik a vendéglőkertek évadja a megyeszékhelyen, hiszen negyedik alkalommal szervez Virágfesztivált a Park Szálló vasárnap 11 órától – közölte Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-ipari Egységek Szövetségének (SVESZ) elnöke.
Népes közönség előtt, gyönyörű napsütésben vette kezdetét a múzeumkerti programsorozat csütörtökön este. Elsőként István Ildikó népdalénekes és zenészei léptek fel.
Kis színjátszókkal népesül be pénteken a kászonaltízi kultúrotthon: délelőtt kilenc órától kezdődik az idén már tizennegyedik alkalommal megszervezett, kisiskolásoknak szóló színjátszó találkozó.
Játékos kutatómunka, a múzeumi szakemberek munkájának kipróbálása, tanulmányi kirándulás, múzeumpedagógiai foglalkozások, kézműves tevékenységek, sok mozgás és játék várja azokat a gyerekeket, akik részt vesznek a Csíki Székely Múzeum szaktáborában.