Karácsonykor készült el az első székelyföldi ajándékfigura, a Pista bá, azóta pedig több száz darab jutott el belőle a világ minden pontjára. A figura tervezője újabb darabokat alkotott.
2014. június 25., 15:012014. június 25., 15:01
2014. június 25., 15:212014. június 25., 15:21
Vrabie Zsolt, azaz Csuri bácsi karácsonykor készítette el az első székely kabalafigurát, a Pista bát, a szuvenír család első tagját, amelynek nagy sikere van a vásárlók körében. A formatervező vásárokon, kiállításokon és az interneten árulja a figurákat, melyhez már animációs filmet is készített.
„Jelenleg több száz darab Pista bá és családtagja van a nagyvilágban, Kanadától Szibériáig majdnem minden országba vittek belőle ajándékba. A múlt héten Ausztráliába indult egy Pista bá, de itthon is nagy sikernek örvend” – mondta Vrabie Zsolt.
A fabábu készítésében édesapja és apósa segíti a vállalkozót, de mint mondta, számára lelki töltettel is bírnak ezek a tárgyak, így ő végzi el az utolsó simításokat, illetve a csomagolást is. A székely kabalafigura nem sokáig volt egyedül, elkészült ugyanis a párja, az Asszon is, valamint J. koma, Pista bá ivócimborája, melyből 30 darabos, limitált gyűjtői széria látott napvilágot.
A Zöreg nevet viselő kabalából 50 darabot állítottak elő, és egy nap alatt kelt el az összes, de egy társ is került mellé, G. bá, hogy „az öreg ne legyen egyedül” – mondta a vállalkozó. Az általa tervezett figurák mellé megrendelések is jönnek, így jött létre Samu, a tűzoltó, amely egy versenyre készült ajándéknak, végül azonban többen is rendeltek belőle ajándéknak.
Csuri bácsi meglepetésekkel is készül, a Székely Vágtára kifaragja a Vitézt, aki egy huszárra emlékeztet majd, de gyermekekkel is szaporodik a Pista bá családja. A figuráról animáció is készült, melyet a vásárokon lehet megtekinteni, karácsonyra pedig egy éves összefoglaló filmmel jelentkezik majd a formatervező, melyben az ajándéktárgyak utazásait, kalandjait mutatja majd be. A megalkotott fabábuk alapötletei külső hatásokra jönnek – mondta Csuri bácsi, hozzátéve, hogy a székely falvak lakói is számtalan ötlettel szolgálnak a faragáshoz.
Pista bát és családtagjait, barátait minden székelyföldi vásárban, ajándékboltban meg lehet találni, az érdeklődés pedig egyre nagyobb. „Pista bá és társai teljes mértékben helyi terméknek számítanak, hiszen a felhasznált faanyag baróti erdőből származik, a ruházat posztóanyagát pedig egy kézdivásárhelyi kézműves készíti. A figura fiataltól idősig mindenkinek ajánlott, és bár székely ajándék, románok, sőt, japánok is érdeklődtek iránta” – tette hozzá a készítőjük.
szóljon hozzá!