Fotó: Lukácsi Lehel
Négy országból közel 2400 táncos érkezett a hétvégén lezajlott V. Látványtánc Európa-bajnokságra. A három napon át tartó rangos megmérettetést a székelyudvarhelyi sportcsarnokban tartották meg.
2014. június 29., 16:012014. június 29., 16:01
2014. június 29., 16:122014. június 29., 16:12
A Magyar Látványtánc Sportszövetség és a székelyudvarhelyi Fortuna Dance tánciskola által szervezett megmérettetésre Romániából, Magyarországról, Szlovákiából, illetve Kínából is érkezett versenyző. Székelyudvarhelyt több mint negyven táncos képviselte, jórészt a szervező Fortuna Dance tánciskola növendékei. A verseny első napján a B kategóriában benevezett – a versenyzésben kevéssé vagy egyáltalán nem jártas – táncosok mérték össze képességeiket, szombaton vegyesen léptek fel, míg vasárnap kizárólag az A kategória – a legalább ötéves versenytapasztalattal rendelkezők – megmérettetése zajlott.
Negyven fölött is versenyben
A bajnokság pénteken délelőtt kezdődött meg: aznap estig a mini (5–8 éves), a gyerek (9–12 éves), a junior (13–17 éves), illetve a felnőtt (18–35 éves) kategóriában versenyzők léptek fel maximum ötperces produkcióikkal, gyors egymásutánban. Egyebek mellett hiphop-, klasszikus és modern balett-, sztepp-, amerikai dzsessz-, mazsorett-, valamint néptáncprodukciókkal kápráztatták el a sportcsarnokba bezsúfolódott nézősereget, ezenkívül az énekelni vagy muzsikálni tudó versenyzők külön kategóriában is indulhattak. Szombaton mindezeken kívül a szenior korcsoport, azaz a 35 év fölöttiek is bemutatkoztak: több díjat is nyert például a standard táncokkal színpadra lépett pécsi Ritmo Sporttánc Egyesület formációja, amelynek legfiatalabb tagja negyven-, legidősebb tagja pedig hetvenéves. A csapat – amelyhez korábbi versenytáncos is csatlakozott – igyekszik minden megmérettetésen jelen lenni, Európa-bajnokságon immár másodszor vettek részt – mondta el Illés Enikő és táncpartnere.
Díjeső és jutalomfellépés
Minden kategória versenyét díjazás követte, ahol a fellépőket korcsoport, felállás – egyéni, duó-trió, legfeljebb tizenegy fős csapat, formáció –, valamint stílus szerint is rangsorolták. Ennek megfelelően egy táncos vagy csapat több serleget is nyerhetett a magyar táncélet rangos alakjai – többek között nemzetközi pontozóbírók, táncakadémiai tanárok, látványtánc-, hiphop- és aerobikbajnokok – alkotta zsűri döntése szerint. A bajnokság legjobbjai bemutatkozhattak a rendezvény egyik leglátványosabb mozzanatán, a szombaton este fél tízkor kezdődött gálaműsoron, amelyre a belépés ingyenes volt. Nagyok és kicsik egyaránt ámulatba ejtették a nézőket: a nyolcéves Zang Ji Di például klasszikusbalett-előadásával kitörő sikert aratott.
A székelyudvarhelyi Fortuna Dance tánciskola mini és gyerek korcsoportban színpadra lépett formációi kilenc kupát nyertek: hat első és két második helyezéssel, valamint egy különdíjjal gazdagodtak – mesélte büszkén Csiszár Melinda, a tánciskola vezetője. Mint elmondta, a rengeteg jó helyezés várakozáson felüli eredmény: a gyerek korcsoport által előadott Denevérek című produkció sikerének örül a legjobban, ugyanis az egy meglehetősen bonyolult, rengeteg térformát magába foglaló koreográfia.
A modern tánc kultuszát szeretnék kialakítani
A tánctanár kifejtette: örül, hogy végre Udvarhelyen sikerült megszervezni az Európa-bajnokságot, hogy az itteni közönség is megismerkedhessen a látványtánc műfajával, amelyet „sűrített fájlként” jellemzett. A látványtánc ugyanis a kimondottan előadásra tervezett, látványelemekkel gazdagított táncok gyűjtőneve, amelyek gyakran egy-másfél órás színpadi előadást tömörítenek négy-öt percbe. Ilyenkor minden pillanat, minden mozdulat jelentőséggel bír – ismertette Csiszár Melinda. Hozzátette, az idei Európa-bajnokságon látott magas szintű produkciók annál is inkább értékelendők, hogy a fellépők jórészt nem hivatásos táncosok, és a gyerekek sem tánciskolában tanulnak. A legtöbben tehát amatőrökből váltak majdhogynem profikká – a tánc számukra egy nagyon komoly hobbi.
A cél Székelyudvarhelyen a néptánc mellett a modern táncok kultuszát is kialakítani – tette hozzá, valamint kifejezte abbéli reményét, hogy a gyerekként táncolni szeretők felnőttként is tovább űzik hobbijukat. A tánc testileg és szellemileg is formában tart, felfrissít – a sport és a művészet ötvözése. A próbák alatti fokozott koncentráció feledteti a hétköznapok gondjait, a mozgás pedig endorfint termel, így terápiás célra is alkalmazható – fogalmazott.
szóljon hozzá!