Élete során minden ember átéli a gyász sokszor évekig tartó fájdalmát. Rítusai mára már a falusi közösségben is kihalófélben vannak, tabuvá váltak, nem szokás beszélni róla. A ma emberét a világ, a család is erősnek akarja látni.
Öt helyszínen tartott Egy drogos élete címmel előadást Dali Csongor. A drogprevenciós előadásokon többnyire diákok vettek részt.
Péterfi Enikő 2002-től oktat táncot Csíkszeredában, miután egy matematika- és egy testnevelő tanári diplomával hazatért Kolozsvárról. Egyetemi évei alatt maga is versenyszerűen űzte a sporttáncot, ma inkább a tudást adja át tanítványainak.
A filmes munkában járatlan színis növendékek és hivatásos színészek számára indít ötnapos filmes műhelygyakorlatot a TIFFszereda filmfesztivál július 1-6. között.
A tizenhármas szám sokak szerint szerencsétlen, ám a Transilvania International Film Festival idei, a sorban 13. kiadásán ez egyáltalán nem érződött.
Idén nyáron lódobogástól visszhangzik Udvarhelyszék: négy környékbeli településen szervezik meg az első alkalommal meghirdetett Udvarhelyszéki Vágta előfutamát, a döntőt Székelyudvarhelyen tartják. A megmérettetésre nem hivatásos versenyzőket várnak.
Minél több értékes előadó és jó produkció bemutatása a célja a csíkszeredai Retro rádió által elindított Aranygitár műsornak, melyben akusztikus hangszerelésű dalok szólalnak meg élőben.
Régi játékok napja – ezzel a címmel szervez különleges játszónapot a Sepsi ISE. A sport és ifjúsági egyesület tagjai nosztalgikus napra várják pénteken az érdeklődőket.
Újraindulnak a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa támogatásával a népszerű múzeumkerti koncertek. A kultúrkertben csütörtökön István Ildikó népdalénekes és barátai lépnek fel.
Külföldön már népszerű köztéri látványosságnak számít, múlt hét végén pedig Székelyudvarhelyen is megjelent egy háromdimenziós aszfaltrajz.
Filmes alkotótáborba várják az erdélyi kis- és nagydiákokat a TIFFszereda filmfesztivál keretében július 1–6. között.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
A csíkiak és az évről évre Csíksomlyóra zarándokolók megszokhatták már, hogy a csíkszeredai Role zenekar pünkösd környékén jótékonysági koncertet tart. Idén sincs ez másként.
Sok területen alkalmazható a több propelleres, távolról irányítható légi jármű, az úgynevezett quadcopter, melynek legújabb változatát csíki fiatalember fejlesztette ki, székelyudvarhelyi támogatással.
A néptánccsoportok, a táncosok a legapróbbaktól az ifjakig a szabadidejükben tanult, csiszolgatott néptánctudásukat mutatják be azon a seregszemlén, amelyet idén pünkösd előtt huszonötödik alkalommal tartanak meg Csíkszeredában.
Világszerte milliárdos nagyságrendű a túlsúlyos, vagy kórosan elhízott emberek száma. A népbetegséggé vált kór tucatnyi más betegséget okoz. Az orvostudomány lendületesen fejlődő új ágazata, a dietetika a megelőzésre és a kezelésre összpontosít.
Akusztikus Dirty Job-dalokat lehet hallgatni minden második pénteken 13 órától a csíkszeredai Retro Rádióban. Az 1998-ban alakult csíkszeredai zenekar tagjaival és Gáspáry István Zsolttal, a rádió főszerkesztőjével beszélgettünk.
Az első, Soha című könyve után most Mindörökké címmel írt újabb regényt Kincses Elemér. A drámaíróként és rendezőként ismert szerző témája ezúttal is a szerelem – méghozzá egy különleges viszony egy hatvanéves férfi és egy húszéves nő között.
Kilenc ország 13 egyetemének 31 mérnökhallgatója mérte össze tudását idén a RECCS tésztahídépítő világbajnokságon. Az Óbudai Egyetemen zajló versenyen a marosvásárhelyi sapientiás csapat a legszebb hidat készítette – természetesen főként spagettiből.