Szerelempatak, szerelemtó

– Nem tartja kicsit igazságtalannak, hogy a több évtizedes kutatómunkája azáltal kapott igazán népszerűséget, hogy valaki filmre vitte?

– Egy kicsit, talán, a jelenség azonban nem egyedi, a mai társadalom könyvhöz, olvasáshoz való viszonyulásával hozható összefüggésbe. Az embereket sokkal inkább érdekli a képi világ, a hasonló összevetésekből ezért rendre a televízió kerül ki győztesen, azzal együtt, hogy egyfajta szellemi tunyaságba taszítja a nézőt. Nem állíthatnám, hogy a könyvemnek nincs sikere, már a második kiadás is szinte teljes egészében elkelt, hét egyetemen is tanítják, de kétségtelenül a film adott neki igazi csillogást. Még akkor is, ha többek véleménye szerint soha nem fog felemelkedni a könyv szintjére.

– És az ön véleménye szerint?

– A könyvnek sajátos hömpölygése van szerkezeti felépítése révén. A születés-házasság-halál népi kultúrkörét hosszútávon követtem, nem csak onnan kezdve, hogy elvágják az újszülött köldökzsinórját. A párválasztás sem a lakodalommal kezdődik, és a halál sem azzal, hogy meghúzzák a harangot. Igazából senki sem foglalkozik a születés előtti állapottal, holott az a várakozási periódus hatalmas kultúrageneráló állapot. Abban alakult ki a tiltások és engedmények rendszere: mit szabad és mit nem szabad? Olyasfajta tudás formálódott, amelyet az orvostudomány is csak a múlt század hatvanas éveiben kezdett felfedezni: az anya az érzékszervei révén információt közvetít a magzatnak. Például ne tartózkodjon zajos, káromkodós környezetben, intették a várandós nőt. Vagy a terhesség alatt hallgasson kellemes, csendes zenét.

– Ennek értelmében a filmben szereplő öregkori nemiség is jóval korábban kezdődik?

– Bizony! Én a kisgyermekkor nemiségének tanulmányozásával kezdem ezt a folyamatot, míg a film ennek az ívnek a végét ragadja ki, a nemi kultúra alkonyát, amikor az ember már többnyire csak emlékezik, nosztalgiázik. Utólagos okoskodásnak tűnhet, de bajom van a szerelempatak szimbólummal is. A patak az erecske utáni szakasz, ami gyorsan csörgedezve tovaszalad – ez nem a megnyugodott szerelem metaforája, ellenkezőleg, a születő szerelemé. Itt legfeljebb a szerelem taváról beszélhetnénk: a tó mélyéről sok mindent a felszínre lehet hozni, szimbólumként rengeteg rituális elemet is tartalmaz. Gyűjtéseim során többször találkoztam azzal az elemmel, miszerint az erdő mélyén folyó patak kiöblösödő kanyarulatában – figyelem, nem a sodró, szaladó szakaszon! – megmártóznak a lányok. De az állóvízben halászni is lehet, a hal pedig a női test különösen szép szimbóluma. Még akkor is, ha a Szerelempatakban többnyire asszonyok emlékeznek, a férfiak többnyire csak „eszközei” az emlékezésnek...

A teljes interjú az Erdélyi Napló június 19-én megjelenő 24. lapszámában olvasható.