Alkotás jókedvben

Üveget festettek, gyöngyöt fűztek, kisüthető gyurmából ékszert készítettek azok a gyerekek, akik részt vettek a Pro Terra Alapítvány által szervezett vakációs kézműves táborokban. A gyergyószentmiklósi tanulók házában ezen a héten a második tábor tizennégy résztvevője jó hangulatban alkotott.

Swimathon – úsznak, s közben jótékonykodnak

Tíz csapat tíz különböző nemes cél miatt száll medencébe július 7-én a Marosvásárhelyi Víkendtelepen.

Swimathon – úsznak, s közben jótékonykodnak
2012. július 05., csütörtök

Nyári alkotóláz a sokszínűség jegyében

A sokszínűség és kreativitás jegyében szervezi meg a Divers Egyesület a nyárádszentlászlói alkotótábort.

Nyári alkotóláz a sokszínűség jegyében
Nyári alkotóláz a sokszínűség jegyében
2012. július 05., csütörtök

Nyári alkotóláz a sokszínűség jegyében

2012. július 04., szerda

Kerékpárral Kőrösi Csoma Sándor nyomában

„Az utat én akartam, mert engem akart az út” – írta Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című versében. Ezt az utat mindannyian akarták, mind a 20 csíkszeredai gyerek, akik az elmúlt hetekben sokat foglalkoztak a nagy nyelvész életútjával és munkásságával.

Kerékpárral Kőrösi Csoma Sándor nyomában
2012. július 04., szerda

Belenevelni a gyermekeket a hagyományokba

Kilencedik alkalommal tartanak Csíkmadarason Felcsíki Hagyományőrző Gyermektábort július 1–6. között. A Hargita Megyei Kulturális Központ, a Csíki Gyermekek Egyesülete, valamint a Tiszta Forrás Alapítvány szervezte tábor idén is nagy érdeklődésnek örvend, és bár naponta változik a résztvevők száma, esetenként 150 személynek is kell teríteni az ebédnél.

Belenevelni a gyermekeket a hagyományokba
2012. július 03., kedd

Amerikai önkéntes Csíkmadarason

Kedvesen inti, hogy lépjünk be, amikor a csíkmadarasi általános iskola egyik osztálytermébe bekukucskálunk. A falubeliek ismerik már Maggie-t, a mosolygós, mindig érdeklődő amerikai önkéntes egyetemista lányt, aki azért érkezett három hétre a faluba, hogy kicsikkel és nagyokkal megszerettesse az angol nyelvet.

Amerikai önkéntes Csíkmadarason
Amerikai önkéntes Csíkmadarason
2012. július 03., kedd

Amerikai önkéntes Csíkmadarason

2012. július 03., kedd

A nagymamabugyitól Brazíliáig

Ilyen kánikulában a legjobb a vízben, vagy a vízparton hűsölni, s ugye a nőknek nem mindegy, miben. Az idei nyár igazi újdonságokat hozott a fürdőruhadivatban: előkerültek a „nagymamabugyik”, reneszánszukat élik a csokor melltartók, és bizony az egyrészes fürdőruha is nagyobb teret kap – legalábbis a divatlapokban és üzletekben, a medencékben ugyanis még mindig a kétrészest részesítik előnyben.

A nagymamabugyitól Brazíliáig
A nagymamabugyitól Brazíliáig
2012. július 03., kedd

A nagymamabugyitól Brazíliáig

2012. július 03., kedd

Életre kelő bibliai történetek

Negyedik alkalommal vált gyerekek játszóterévé a csíkszeredai református egyházközség Petőfi utcai imaháza.

Életre kelő bibliai történetek
Életre kelő bibliai történetek
2012. július 03., kedd

Életre kelő bibliai történetek

2012. július 03., kedd

Csodalátó gyerekek a Vártemplomban

A gyerekeknél senki nem tudja jobban, hogy csodák ma is, akár mindennap történnek, csak észre kell venni őket, nyitottnak kell lenni.

Csodalátó gyerekek a Vártemplomban
2012. július 02., hétfő

Ferences biciklitúra ötödször

Ötödik alkalommal kerül sor az immár fél évtizedes hagyományra visszatekintő Ferences Biciklitúrára. A 300 kilométeres szakaszt a FerBiT résztvevői július 18–23. között teszik meg.

Ferences biciklitúra ötödször
Ferences biciklitúra ötödször
2012. július 02., hétfő

Ferences biciklitúra ötödször

2012. július 02., hétfő

Komplex, az előadóművészeti tábor

Összeolvasztották idén a 12 éve működő Erdélyi Gitár-, valamint a harmadik éve megszervezett Erdélyi Színháztábort. A Komplex előadóművészeti táborra augusztus 6–12. között kerül sor a csíkzsögödi Cari Táborban.

Komplex, az előadóművészeti tábor
Komplex, az előadóművészeti tábor
2012. július 02., hétfő

Komplex, az előadóművészeti tábor

Spárgás felfújt | Repeta
Megnyitás

Spárgás felfújt | Repeta

A hazai spárgaszezon nagyjából májustól júniusig tart. Nagyon egészséges, ugyanis vitamin- és ásványianyag-tartalma meglehetősen magas, ezért érdemes minél több receptet kipróbálni vele.

2012. július 02., hétfő

Dzsessz a mindennapi életben

A fiatalokat és időseket egyaránt szép számban megmozgató Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál a hétvégén több tartalmas előadással is hozzájárult a közönség zenei műveltségének gyarapításához.

Dzsessz a mindennapi életben
Dzsessz a mindennapi életben
2012. július 02., hétfő

Dzsessz a mindennapi életben

2012. július 01., vasárnap

Jubileumi névadás a mikházi Csűrszínházban

A hétvégén zajló mikházi Csűrszínházi Napok kiemelkedő pillanata volt az, hogy az intézmény fölvehette a falu nagy szülötte, Széllyes Sándor nevét.

Jubileumi névadás a mikházi Csűrszínházban
2012. július 01., vasárnap

Tízéves a mikházi Csűrszínház

A hétvégén tizedik alkalommal szervezték meg a Nyárádmente legjelentősebb nyári kulturális rendezvényét, a Csűrszínházi Napokat. Idén is gazdag program várta a nagyérdemű közönséget.

Tízéves a mikházi Csűrszínház
Tízéves a mikházi Csűrszínház
2012. július 01., vasárnap

Tízéves a mikházi Csűrszínház

2012. július 01., vasárnap

Öt díj Kisvárdáról Marosvásárhelyre

Folytatódik a Bányavirág sikerhadjárata, Kisvárdáról sem tértek díj nélkül haza Székely Csaba első drámájának előadói, többek közt a közönségdíjat is elhozták. A marosvásárhelyi művészek összesen öt díjjal gazdagodtak a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján.

Öt díj Kisvárdáról Marosvásárhelyre
Öt díj Kisvárdáról Marosvásárhelyre
2012. július 01., vasárnap

Öt díj Kisvárdáról Marosvásárhelyre

2012. június 30., szombat

Bemutatkozott a majdnem dzsesszes Jedam

A háromnapossá bővült csíkszeredai minidzsessz fesztiválon elsőként a Jedam együttes keltett jó hangulatot a Mikó-vár udvarán a ritmusos, népzenei, popzenei, illetve dzsesszfutamokat is tartalmazó koncertjével.

Bemutatkozott a majdnem dzsesszes Jedam
Bemutatkozott a majdnem dzsesszes Jedam
2012. június 30., szombat

Bemutatkozott a majdnem dzsesszes Jedam

2012. június 28., csütörtök

Közvetlenebb dzsesszfesztivál

Negyedszerre szerveznek dzsesszfesztivált Csíkszeredában, a háromnapos fesztivál péntektől vasárnapig tart. A MiniJazz Fesztivál, mely idéntől nemzetközivé vált, mivel németországi és amerikai előadók is érkeznek.

Közvetlenebb dzsesszfesztivál
Közvetlenebb dzsesszfesztivál
2012. június 28., csütörtök

Közvetlenebb dzsesszfesztivál

2012. június 28., csütörtök

Mit kíván a Csűrszínház születésnapjára?

A Csűrszínház megálmodójával beszélgettünk a Mikházi Csűrszínházi Napok létrejöttének 10. évfordulója alkalmából. Szélyes Ferenc színművész maga is mikházi lévén kitalálta, hogy ki kell vinni a színházat falura, a vidéki emberek közé. S nem csak kitalálta, szívén viseli a Csűrszínház sorsát azóta is, immár kerek egy évtizede.

Mit kíván a Csűrszínház születésnapjára?
Mit kíván a Csűrszínház születésnapjára?
2012. június 28., csütörtök

Mit kíván a Csűrszínház születésnapjára?

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye