A tíz éve megálmodott és azóta lassan-lassan felépített Csűrszínház méltó módon ünnepelte ”születésnapját” pénteken. A hétvégi rendezvénysorozat és a nap fénypontjaként este ünnepi emlékműsor keretében vette fel a színház Széllyes Sándor (1932-2006) nevét. A marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes, majd Maros Művészegyüttes egykori énekese, mókamestere, bemondója és szervezője kiemelkedő személyiség és művész volt. Nemcsak egykori munkatársai, hanem szülőfaluja lakói és a nagyközönség egyaránt emlékszik felejthetetlen humorára és rigmusaira. A hétvégén nemcsak a mókamesteret, hanem a mindennapi embert is megismerhették az érdeklődők: a szervezőt, az élete alkonyán szenvedő, de mindig optimista Széllyest is felidézték az egykori tévé- és rádiófelvételek és az ismerősök vallomásai révén.

Mások szolgálatában

Az emlékest megnyitóján a Maros Művészegyüttes igazgatója méltatta Szélles Sándort. „Nagyon sokan hallgatták, énekelték dalait, merítettek erőt igazi humorából a kommunizmus éveiben is” – emelte ki Barabási Attila. Életét mások szolgálatába állította. Önfeláldozó, nehéz művészi pályája sokszor nagyon messze vitte szülőföldjétől, de ő mindig szívesen jött haza és tarotta a kapcsolatot a falubeliekkel és csaláldjával, akik őt szívükbe zárták, felnéztek rá és szívesen beszélnek róla ma is, halála után is. Az igazgató szerint nagyon nehéz ma Széllyes Sándorokat találni, pedig a közönség nagyon hiányolja ezt a stílust az együttes mai „felállásából” és műsorából. 

Az emlékest szervezését felvállaló Maros Művészegyüttes nyárádselyei és kalotaszegi táncokkal örvendeztette meg a néztőtéren ülőket, Kásler Magda énekelt, miközben a színpad egyik szélén az „ünnepelt” képmása, másik oldalon kalapja és dolmánya volt látható. Nagyn István színművész, konferanszié szerint olyan ember volt ő, aki úgy szőtte a szvakat, hogy az egy póknak is becsületére vált volna a hálókötés terén.

A média visszahozta őt

A marosvásárhelyi területi rádióstúdió és az országos tévé helyi magyar adásainak anyagaiból válogatott részleteket mutattak be a közönségnek. A Kelemen Ferenccel készült beszélgetést Kacsó Sándor felvételeiről követhették. A riporter nemcsak a mókamestert, hanem szomszédját, a mindennapi, de nagy tudású embert is felidézte, akinek lelkében belső isteni sugárzás volt. Színpadi beszéde végén Kelemen Ferenc egyedi javaslattal rukkolt elő, amelyet nagy tapssal fogadott a közönség: évente szervezzenek ezután Széllyes Sándor Mókamester Vetélkedőt a Csűrszínházban. 

Egykori „kenyerestársa” és kollegája, Sátha Rezső olyan emberként emlékezett Széllyesre, aki megríkatta és „magával vitte” a közönséget. Nagyon szeretett faragni éltete utolsó, fájdalom által gyötört szakaszában is: az ő keze munkáját dícséri az a csillár is, amely a Csűrszínház nézőterén világít.
A nagy embert és az egykori együttest idézte fel Galambos Tibor, a budapesti Fészek Művészklub igazgatója is, de az emlékesten jelen volt az egykori együttes két nagy „öregje”, Szöllősi János és Koszorús Kálmán is. Ez utóbbi egy kirgíz dalt is elénekelt, amelyet egyik nyugat-kínai turnéjuk során tanult.
A műsor az Öregkori portré című, 2004-ben készült film vetítésével zárult. Ezután a mikházi születésű újságíró, Lokodi Imre olvasta fel Széllyes Sándor emlékére született írását Keseregni sincs időnk címmel. Az est befejezéseként a közönség felállva énekelte el Mikháza himnuszát, majd kivilágították azt a névtáblát, amelyet Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín színművésze faragott, és amely ezután a Csűrszínház homlokzatát fogja díszíteni.

Tanácshatározattal nevezték el

Az intézmény névadását a helyi tanács idei határozata és megyei rábólintás erősítette meg, amelyet a Csűrszínház megálmodja és az évenkénti fesztivál szervezője, a névadó unokaöccse, Széllyes Ferenc javasolt a grémiumnak. Kérdésünkre Kádár Levente vármezői tanácsos elmondta: mindannyian támogatták a névadást, hiszen Széllyes Sándor a község és Mikháza nevét öregbítette művészi pályája által. Kádár alig tíz éves kora óta ismerte Széllyest, aki jó barát volt az apjával: a hosszú téli estéken azon tanácskoztak, miként teremthetnek jövőt a néphagyományoknak.

Portálunknak egy anekdótát is elmesélt a tanácsos: kisgyerekként hallotta, amint apja és a művész a késő éjszakákban Ceauşescut és a rendszert szidták. Egyszer tanfelügyelő jött a havasalji kisfaluba, és pontosan őt kérdezte meg, hogy ki az a bácsi, akinek képe a tanterem falán függ, mire ő rávágta: „Az egy nagy gazember”. Ez szinte az állásába került az ártatlan tanítónőnek.

Számadatok

Az emlékest során kiderült: Széllyes Sándor pályafutása során több mint négyezer előadáson lépett fel másfél millió néző előtt, évente kétszáz-kétszázharmincszor is, Backamadarastól Pekingig, Gyergyócsomafalvától Torontóig.