
Fotó: Ádám Gyula
Kilencedik alkalommal tartanak Csíkmadarason Felcsíki Hagyományőrző Gyermektábort július 1–6. között. A Hargita Megyei Kulturális Központ, a Csíki Gyermekek Egyesülete, valamint a Tiszta Forrás Alapítvány szervezte tábor idén is nagy érdeklődésnek örvend, és bár naponta változik a résztvevők száma, esetenként 150 személynek is kell teríteni az ebédnél.
2012. július 04., 19:222012. július 04., 19:22
2012. július 04., 19:332012. július 04., 19:33
Idén is, akár az előző években, a tábor kis résztvevői különböző kézműves mesterségeket próbálhatnak ki, számos népdalt tanulnak, furulyaórákon vehetnek részt. Ebben az évben a felcsíki táncokat sajátítják el.
A táborozók zömében I–IV. osztályosok, de vannak nagyobb diákok, valamint óvodások is, akik Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából és környékéről érkeztek. Évről évre egyre több helybéli gyerek is látogatja a hagyományőrző gyermektábort – tudtuk meg Ádám Katalintól, az egyik szervezőtől.
A gyerekek kézműves mesterektől tanulhatják el a különböző mesterségek csínját-bínját: Vízi Jenővel korongozhatnak, Béni János kosárfonást, Fekete László ostorfonást, Pál Emese karmantyúfán szövést, Ádám Gyula bútorfestést tanít, Molnár Annával és Haáz Margóval rongybabákat készíthetnek vagy éppen csuhézhatnak, Ádám Györggyel szátfán szőhetnek, Ádám Katalinnal és Rózsa Hajnallal nemezelhetnek, Tőzsér Kingával gyöngyöt szőnek, Ferencz Tamással pedig fa játékokat készítenek.
A táncokat Simon Katalin, Szalay Zoltán és Császár Szabolcs tanítja, hegedül Nagy István és Szalay Kund, népdalt oktat Bíró Júlia, és Duduj Rozália gardonyozik. Évek óta Székely Anna (Cofi óvó néni) segít a táborban, idén közreműködik még Hajdó Réka és Bíró Júlia is. A tábor szervezésében és lebonyolításában oroszlánrészt vállal Antal Rozália, Ádám Katalin és Bíró Éva. A helybéliek is sokat segítenek, ki alapanyaggal, szükséges kellékekkel, más pedig ott, ahol tud. A tábort Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Csíkmadaras Polgármesteri Hivatal, Csíkmadaras Közbirtokossága, a helybeli Kiss Ferenc Általános Iskola, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
„A táborral az az elsődleges célunk, hogy beleneveljük a gyerekeket a hagyományokba, hogy a városi gyerekeknek lehetőségük legyen a falusi gazdálkodással, szokásokkal, életmóddal megismerkedni” – osztotta meg velünk Ádám Katalin.
Szerdán nyílt napot tartottak táncházzal, ahová a szülők is kimehettek. Csütörtök este népdalvetélkedő lesz, és péntek este zárul a tábor. A záró gálaműsort általában a helyi kultúrotthonban szokták tartani, ebben az évben készülnek az Ezer Székely Leány Találkozóra, és ott fogják a táborban tanult felcsíki táncokat bemutatni a Borsika néptáncegyüttessel közösen. Gyerekjátékokat is tanulnak a táborban, amelyeket szintén bemutatnak majd a találkozón.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!