Ebben az évben is a sokszínűség és kreativitás jegyében szervezi meg a Divers Egyesület azt a nyárádszentlászlói alkotótábort, amelyet a kormány Etnikumközi kapcsolatokért felelős hivatala is támogat. A Sokszínűség – Egy plusz esély a jövőben program keretében zajló tevékenység egyik fő célja: a Sokszínűség 2013-as Naptárának elkészítése. Erre várják a fiatalok jelentkezését.
2012. július 05., 13:462012. július 05., 13:46
2012. július 05., 16:442012. július 05., 16:44
A szervezők kilenc alkotókedvű fiatal jelentkezését várják, akik számára ingyenes részvételt biztosítanak a Nyárádszentlászlón zajló alkotótáborban július 29. és augusztus 4. között. A meghirdetett helyekre a szervezők válogatják ki a 14-20 éves jelentkezők közül a résztvevőket. A fiatalok egy képzőművészeti alkotással (rajz, grafika, festmény stb.) nevezhetnek be, a munkákat elektronikus formában (fénykép vagy szkennelt kép) kell eljuttatni a szervezőkhöz. Továbbá írniuk kell egy szándéklevelet arról, hogy hozzájárulnak a Sokszínűség Naptárának megvalósításához, illetve a szülőknek szintén írásban kell kötelezettséget vállalniuk arra, hogy beleegyeznek gyerekük jelentkezésébe. A táborban készült munkákat augusztus 4-én kiállítják a Kultúrpalota előterében megnyíló tárlaton.
Kreativitással a másság elfogadásáért
Az egyhetes tábor programjába a műhelymunkákon kívül marosvásárhelyi interkulturális körséta, tábortűz, kirándulások, valamint kreatív előadások is beleférnek. A rendezvény másik fontos célja a sokszínűség, a másság megismerése és elfogadása az alkotóláz és kreativitás megélésén keresztül.
Fotópályázattal a sokszínűségért
A Divers Egyesület ugyanakkor meghirdeti a Románia etnokulturális sokszínűségét bemutató fényképversenyt, amelyre 14-20 év közötti fiatalok jelentkezését várja. A versenyzők közül hármat választanak ki a szervezők, akik részt vehetnek a nyárádszentlászlói interkulturális alkotó-és vizuális művészeti táborban.
A beküldött pályamunkákat szakzsűri és a Divers Egyesület képviselője bírálja el. Ezek közül kerülnek ki a Sokszínűség Naptárának képei is, amelyeket az augusztus 4-én megnyitásra kerülő kiállításon lehet majd viszontlátni. Jelentkezni fekete-fehér és színes képekkel is lehet, a beküldött fotó legalább 300 dpi felbontásúnak kell lennie, amelyet utólag 30x40 centiméteres nagyságban nyomtatnak ki. Egy versenyző legfeljebb tíz képet küldhet CD-n vagy DVD-n az egyesület székhelyére vagy elektronikus postacímére.
A jelentkezők a CISPER Központ székhelyén, Marosvásárhelyen a Kossuth (Călăraşilor) utca 34/16. szám alatt iratkozhatnak be személyesen. Jelentkezni lehet elektronikus postacímen is: divers@divers.org.ro. További információk a Divers Egyesület honlapján találhatók. A beiratkozási határidő: július 10., 17 óra. Kapcsolattartó személy: Elena Cârdei (0736-644048).
szóljon hozzá!