Pozitív véleménnyel távoznak a japán zenészek Udvarhelyről

Szenvedélyük a gitár, életük a zene bűvöletében zajlik, így jutottak el Japánból Bécsbe, ezen a héten pedig a székelyudvarhelyi közönség elé is. A huszonnégy éves Mikiya Kaisho Oszakából származik, a huszonhárom éves Takuya Okamoto pedig Fukuokából.

„Négyévesen kezdtem el gitározni, azóta az életem részévé vált. Nem tudok meglenni a hangszerem nélkül” – magyarázta Mikiya. Takuya tízévesen fogott először gitárt a kezébe, amikor a garázsban megtalálta édesapja hangszerét. Azóta mindketten számos nemzetközi gitárversenyeken részt vettek, Japánban és más országokban koncerteztek, jelenleg pedig a bécsi zeneakadémia tanulói. Mikiya számára nem volt egyszerű a váltás. „Két év után abbahagytam a bölcsészkart, hogy Európába költözzek és profi zenész legyek. Először nehezen fogadták el a szüleim, de mára már nagyon büszkék, és teljes mértékben támogatnak” – mondta. Takuya úgy véli, neki könnyebben ment, nem érzi, hogy sokkolta volna a kultúraváltás, noha két évébe telt, hogy megszokottá váljanak számára az európai szokások és ételek.

Többet tapsol az európai közönség

Takuya bevallotta, hogy korábban nem hallott Székelyföldről, Mikiya is csak a Drakula-legendából ismerte Erdélyt, neki a legnagyobb meglepetést az itt élő magyar kisebbség kultúrája és történelme okozta. Takuya szerint az nem változik, hogy ő miként játszik a gitáron, ám a közönség reakciója más Európában, mint Japánban. „Itt nagyon meleg a fogadtatás a közönség részéről, sokat tapsolnak, míg Japánban visszafogottabbak” – mondta, hozzátéve, a gitár előnye, hogy az előadás közben szemtől szembe kerülhet a közönséggel, láthatja a nézők reakcióját. Mikiya számára is az a legjobb visszajelzés, ha produkciója érzéseket, reakciót vált ki a nézőkből. „Mindig arra törekszem, hogy a zenén keresztül kommunikáljak velük. Meglepő volt számomra a székelyudvarhelyi közönség melegsége, kellemessé tette a fellépést” – áradozott Mikiya.

Néha meglepő, hogy mi a szokatlan

A két japán zenész próbálta felfedezni Székelyudvarhelyt, de séta közben sikerült eltévedniük. Ennek ellenére nagyon megszerették a várost, főként a régi épületek és a kedves emberek ejtették őket bűvöletbe. A néhány nap alatt megkóstolták a szilvapálinkát is, bár a székelyföldi sör íze maradt meg kedvencnek. A beszélgetés során kiderült az is, hogy a japánok számára elsőre meglepő az itteni közvetlenség. „Az udvarhelyi koncertünk után kimentünk egy bárba, majd amikor búcsúzni készültünk, az egyik lány meg akart ölelni. Ez itt természetes, de számomra szokatlan volt, hiszen mi kézfogással és meghajlással köszönünk. Nem negatív élmény, inkább egy különleges felfedezés része” – magyarázták. Úgy vélik, a japánokról alkotott sztereotípiák valósak, hiszen rendszerint sokkal félénkebbek az európaiaknál, de ugyanúgy igaz, hogy a japánok ragaszkodnak a pontossághoz és büszkeségükhöz is.

Szerintük zenei karrierjük előnye, hogy sok emberrel találkozhatnak, mindegyik fesztiválon különböző előadókat ismerhetnek meg, így nemcsak zeneileg fejlődnek, hanem nagyon sok barátot is szereznek. Mint elmondták, a székelyudvarhelyi Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapok megálmodóját, Beke Istvánt is így ismerték meg, a barátságnak köszönhetően pedig felfedezték Székelyföldet, ahova szívesen jönnének újból vissza.