Gyerektánc, játék és kacagás – ez jellemzi a Kultúrkertet a Szent György-napokon.
2013. április 28., 17:032013. április 28., 17:03
2013. április 28., 18:052013. április 28., 18:05
A Kultúrkert színpadán lehetőség adódik a gyerekek számára is, hogy megmutassák tehetségüket, tudásukat,és bebizonyítsák, az őseink által ránk hagyott népi kultúrát van aki tovább vigye, ápolja, majd átadja a következő nemzedéknek. Az elmúlt három nap során a Váradi József Gimnázium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum kisdiákjai, Virág Endre és Imola tanítványai adtak ízelítőt a szatmári és gyimesi táncokból. A kisdiákok mellett az óvodások is színpadra lépnek, vasárnap az uzoni, bodoki, mikóújfalusi és sepsibükszádi gyermekek ropják a táncot, a megyeszékhelyi Gyermekek Palotájának Batyus néptáncegyüttese magyar táncokat ad elő, a bodzafordulóiak pedig román táncokat mutatnak be.
A népzene és tánc mellett a Legendárium csapata játékkal is várja a gyerekeket, az általuk kiterített két társasjáték a Tatárittyom és a Székely kincsek őrzői nagy sikert aratott a gyerekek körében. A Huhuu Játszóház önkéntesei segítenek a gyerekeknek eligazodni a játékban, de a legkisebbek is dobálják az óriás dobókockát. Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája elmondta, több száz gyerek fordult meg a játékoknál és a meseszekérnél, a hangulat pedig csodálatos volt.
„A meseszekeret most vetettük be először, eddig csak interneten volt látható, és nagy sikere van. A szekeret Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész formálta meg, a kivitelezést pedig a Bihar megyei Antal Lajos végezte. Fura szerkezet, nem szokványos dolog, a gyerekek pedig éppen ezért imádják: golyóznak rajta és a kinetoszkópban követik Zete mozdulatait. A játék mellé erre a meseszekérre is szükség van, ezt tapasztaltuk meg az elmúlt időszakban, így most bevetettük. A további ötletünk az, hogy a következő városnapokon bedobunk egy élő Legendárium játékot a gyerekeknek, várakat építünk kincsekkel és még érdekesebbé tesszük a gyerekek szórakoztatását” – magyarázta Fazakas Szabolcs.
A tudást élménnyel és bulizással összekapcsolva kínálják a sepsiszentgyörgyi fiataloknak az új Mindformers (Tudatformálók) rendezvény, amely augusztus 28–30. között zajlik.
Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.
A Szemerja-patak közelében valósulna meg az a családi kalandpark, amelynek első változatáról 2019-ben hallhattunk a befektetőtől, Sárkány Árpádtól, illetve a sepsiszentgyörgyi városvezetéstől. A terv az integrált városfejlesztési stratégia része.
Lovasversenyek, hagyományőrző bemutatók, színház és koncertek várják a közönséget június 20–22. között az Óriáspince-tetőn.
Június 21-én három sepsiszentgyörgyi múzeum változatos gyermek- és felnőttprogramokkal, tárlatvezetésekkel, várossétával, egy művészházaspár életművéről szóló előadással, sörkóstolóval és koncerttel várja nagyérdemű közönségét.
Elstartolt a Com’ON Sepsi hetedik kiadása, Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja. Ennek égisze alatt 14–35 év közötti fiatalokból álló csoportok jelentkezhetnek saját ötleteikkel, közösségi kezdeményezéseikkel.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány immár másfél évtizede díjazza a legkiválóbb tanárokat és edzőket. A tizenötödik alkalommal tető alá hozott Mentor Gálán a kézdivásárhelyi Nagy-Babos Tamás is a tíz kitüntetett személy között szerepelt.
Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt ítélte börtönre a bíróság azt a zágoni férfit, akit az elmúlt héten tartóztattak fel a Kovászna megyei rendőrök.
Bejegyzetlen, sajátkészítésű utánfutót csatolt mezőgazdasági gépére egy ember Zabola térségében, eljárás indult ellene – közölte hétfőn a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!