Sok kalóz kis helyen – ez volt a jellemző a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium péntek esti gólyabáljára. A két kilencedik osztály teljes létszámmal képviseltette magát a színpadon, legalábbis az első körben, majd hulltak a fejek, ahogy kalóz harcosokhoz illik.
2010. november 15., 12:242010. november 15., 12:24
2010. november 17., 10:502010. november 17., 10:50
Tekintse meg képgalériánkat, nézze meg videónkat!
A program egy rövid köszöntés után videóval kezdődött, ami megfelelően megteremtette a gólyabálhoz szükséges hangulatot. Ebben a végzősök, a „kiöregedett kalózok” elevenítették fel az est témájának világát.
A zártkörű vetélkedőn a főajtótól érkeztek a gólyák, természetesen átírt gólyadallal, mely az udvarhelyi kalózok rumos hordójáról íródott. Az első megmérettetés a teljes társaságnak szólt, két csoportban álltak színpadra a kilencedikesek, hogy megmutassák ismét tánctudásukat, különböző stílusu zenékre lépkedve. Ebből a produkcióból kellett a zsűri meghozza az első döntését, kiválassza azt a tíz párt, akik a következő versenyszámban is szerepelhetnek.
A továbbjutott csapat bebizonyíthatta, hogy a kemény kalózokban is rejtőzködnek poétikai hajlamok. Megadott szavakkal és meghatározott stílusban kellett előadják a diákok verseiket, mely általában bemutatkozóként is szolgált. Ezt követte a kreativitás próba, a versenyzők saját festésű kalózzászlót kellett alkossanak pár perc alatt, melyet szintén pontozott a zsűri. Majd egy fiús próba megejtése után a csapat ismét megfogyatkozott, csak az öt kiválasztott pár folytathatta a küzdelmet.
Amíg a döntéshozók megegyeztek a továbbjutókat illetően, a végzősök tánca következett, melyet különleges akrobatikai elemekkel tűzdeltek meg, különböző formációkban összeállva egy kalózhajó teljes legénységét megtestesítették.
A folytatás karaokéval indult, majd a közönségben elrejtett arany pénzérméket kellett minél gyorsabban visszaszerezni, és végül egy csúszós ügyességi próbával zárult a verseny. Az utolsó próba egyben a legérdekesebb is volt, hiszen nem csak egyedire sikeredett, de vicces is volt, ugyanis egy nagy nejlonszőnyegen nejloncipőben kellett a fiúk átmentsék párjukat a tér egyik feléből a másikba, mindezt úgy, hogy közben valami samponos, szappanos folyadékon csúszkáltak, ölükben a lányokkal. A próba a süllyedő hajóról való menekülést próbálta szimulálni, mely kisebb-nagyobb sikerrel minden gólyának sikerült.
A zsűri döntése alatt a már több gólyabálon is vendégszerepelt Face Today együttes zenélt. Az idei refi gólyabál legügyesebbjeinek a 8-as pár bizonyult, Butu Andrea és párja Hadnagy Sándor. Ők már készülnek a városi megmérettetésre, ahol kalózokból csillogó Las Vegas-i szerencsejátékossá változnak, és megpróbálják elnyerni a szerencse kegyeltjei címet.
Ezzel a gólyabállal véget ért az udvarhelyi középiskolák beavató ünnepségeinek sorozata, ahol sem a szervezőknek, sem a gólyáknak nem volt könnyű dolga, hiszen diákvetélkedőben újat mutatni már nagyon nehéz. De az idei szervezőknek mégis sikerült minden alkalommal egyedit, újat alkotni.
A gólyabálra itt szavazhat!
Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
szóljon hozzá!