Hirdetés
Hirdetés
Rédai Attila

Rédai Attila

Pátosz nélkül, jó kedéllyel

2018. augusztus 06., 15:512018. augusztus 06., 15:51

Azért nehogy azt gondoljuk, hogy bármelyik erdélyi, romániai kisváros képes kiállítani egy olyan nagyszínpadi, összművészeti szuperprodukciót, amely teljes egészében saját forrásokból táplálkozik, kizárólag saját szerzői és előadóművészi felhozatalára támaszkodik, egyszóval saját hangján szólal meg. Mert a csíkszeredai Role zenekar ezt hozta saját városának ünnepére, méghozzá annak is záró momentumára, a tűzijátékos vasárnap estére. Tegyük hozzá, bátor vállalás ez a szervezők részéről is, de ha belegondolsz,

lehet-e méltóbb zárása egy városünnepnek, minthogy egy, a saját kebelében nevelkedett, a település kulturális életének több oldalát is összefogó, lelkes, csupaszív csapat több mint harmincéves életművét tiszteled meg ilyen módon?

A Role nagykoncertje azért természetesen több volt egy protokolláris eseménynél. Zenéjük szinte tökéletesre csiszolva szólalt meg, üzenetük erősen bevésődhetett a közönség tagjainak fejébe. Ha az előadás közben körülnézett az ember, azt láthatta, hogy akik a placcon maradtak, nem véletlenül tették. Nem csupán a csórékolbász és a poharas sör kíséreteként tekintettek a koncertre. Azt látták, amit ez a város ma képes kitermelni magából. Ez a város, amely – mint a legtöbb székelyföldi és erdélyi sorstársa – küszködik azzal, hogy a legjobbak elmennek, és a legtöbben nem jönnek vissza. Mégis maradtak itt annyian és olyanok, akik erre képesek. Képesek ünnepelni azt, hogy itt vannak, ők nem mentek el, és nem is akarnak innen elmenni. Pátosz nélkül, csak úgy egyszerűen, jó kedéllyel, vidáman. Ahogy kell.

•  Fotó: Miklós Csongor Galéria

Fotó: Miklós Csongor

A Role zenekar csapata – hogy teljes legyen a kép – úgy állította nagyszínpadra saját produkcióját, hogy előtte való két nap egy fesztivált rendezett meg. A Dob-Ban ritmusfesztivál már tizenkettedik volt a sorban, s keretében olyan szintű és színvonalú előadók léptek fel a Mikó-vár színpadára, amelyek túlzás nélkül a világelithez tartoznak. Persze, ezek nagy szavak, de aki ott volt és belehallgatott azokba a koncertekbe, aki ott volt a világ egyik legjobb tombak (hagyományos perzsa ütőhangszer) zenészének, a németországi-iráni Mohammad Reza Mortazavi workshopján és fellépésén, azt hihette, hogy terápiára érkezett, és nem egy kulturális eseményre. Egy olyan kisvárosban, amelynek létezéséről a neves vendégművész ideérkezése előtt természetesen nem is hallott. De miért is hallott volna? Nem elég, ha a lakói tudják, hogy létezik?

•  Fotó: Miklós Csongor Galéria

Fotó: Miklós Csongor

Talán nem. De nem ez a legfontosabb. Hanem az, hogy legalább a város lakói tudják és felfogják, mit tudnak polgártársaik letenni az asztalra. Ez az írás is ezt a célt szolgálja. Nem magasztalni akar, csak megállapítani. Itt és most ez van. Ez pedig nem akármi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

„…amikor látják a sajtóban ezt az össze-vissza beszédet”

Borboly Csaba már a vizsgálat befejezése előtt megtalálta a hibást: a sajtót. Egy dolgot viszont elhallgat a politikus: a média mellett ő sem kérdőjelezte meg a csobotfalvi tragikus pásztorbalesettel kapcsolatos hivatalos rendőrségi információkat.

Kozán István

Kozán István

Amíg nem késő

Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?

Kozán István

Kozán István

Mars helyett inkább tényeket

Megyeitanács-elnökként gyöngyözte ki magából Biró Barna Botond a parajdi betonhiány hallatán, hogy az érintett „cégnek nincs mit keresnie Parajdon, szakmai arrogancia jellemzi őket”, meg egyébként is „Mars!”. Ennél azért többet várunk.

Kozán István

Kozán István

Ünneprontás

Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Helló, ez már az új világ!

Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!

Kozán István

Kozán István

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

Kozán István

Kozán István

Ideje

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

Hirdetés