
Fotó: 123RF
A kisgyerek születése az élet legnagyobb öröme – akárcsak a szerelem vagy a halál, ez a „téma” is igen sok dalszerzőt megihletett az évtizedek folyamán. Ebben a szerencsében volt részem nekem is néhány hete, így – kissé szubjektíven – összegyűjtöttem azokat a magyar dalokat, amelyek a kisbaba születéséről, illetve a kisgyerekekről szólnak.
2020. május 19., 16:172020. május 19., 16:17
Tudom, sokan és sokszor átélték azt, amit én most – az első gyerek megszületése tényleg egy hatalmas csoda és a legkülönlegesebb dolog, amit az ember érezhet. Művészek, írók, költők, zenészek sokféleképpen adtak és adnak hangot ennek az érésnek, mi pedig megpróbáltuk összeválogatni a magyar pop-rockzene legszebb találó dalait úgy, hogy tudjuk: egy ilyen felsorolás korántsem lehet teljes...
Anima Sound System: Csinálj gyermeket!
Kezdjünk egy igazi neohippi-balladával a kétezres évek elejéről: az Anima Sound System 2003-ban jelentette meg Aquanistan című lemezét, akkor még Németh Juci volt az együttes énekesnője. Röviden és velősen ez a békedal talán pontosan arra ösztönzi az embert, amit a címe mond.
A következő szám a sorban Szabó Attila Szerelemcsütörtök című dala lenne, sajnos ez nincs fenn a legnagyobb videómegosztón, de utána lehet keresni. A Csík Zenekar prímása, gitárosa 2018-ban, az ötvenedik születésnapjára jelentette meg Lélekbiztosító című szólóalbumát, ezen több feldolgozás mellett szerepelnek saját szerzemények is – ilyen a Szerelemcsütörtök, egy fúvósokra, zongorára írt, gyönyörű, érzelmes darab. Csak a refrénjét idézem: „Két kicsi csík lesz az a jel / és boldog lesz, ha lassan életre kel. / Ő, aki nem volt, megszületik, / s vele a boldogság is végre megérkezik!”
Palya Bea: Szülésdal
„Egyszer Vica mondta okosan, / a gyermek a nőnek a fejében fogan, / rágondol csak és már meglesz, / nem számít, hogy az ura mit tesz” – énekli a különleges hangú énekesnő, Palya Bea egy kórus közepette – a Szülésdal egy érdekes, vicces párbeszéd az orvossal, 2012-ből. Ezt a dallamot, ezt a szöveget és ezt a felvételt így és efféleképpen csak Palya Bea tudta összehozni, annyira jellegzetes.
Kafkaz: Földlakó
Kardos Horváth Jánosnak, a Kaukázus, a Kafkaz és más produkciók szövegíró-frontemberének több gyerekdala is van, ám szerintem szöveg szempontjából a legjobban eltalált ilyen szerzeménye a Földlakó. KHJ ezzel a címmel 2010-ben egy 15 dalt tartalmazó albumot jelentetett meg, amelyen mind olyan számok vannak, amelyek az előadó-szövegíró gyerekei születése és felcseperedése ihletett. „Egyél, igyál, játsszál jó sokat! / Élj vidáman, szeress másokat! / Hahó, hahó, kedves Földlakó, / még nem is sejted, mi mindenre jó!” – énekli pici iróniával Kardos ezt a szerintem telitalálat-dalt.
Roy és Ádám: Kis hős űrhajós
„Messziről jöttél, még nem is fogtam fel, / a gyermekem lettél és most kezdődik el!” – a Földlakónál sokkal érzelmesebb Roy és Ádám szerzeménye, a Kis hős űrhajós. A dal a Fullánk című lemezen jelent meg 2005-ben, az albumon több ismert művész is közreműködik, ám ezt a számot csak a Roy és Ádám Trió játssza – igen kellemes és finom rétegű dal.
Vikidál Gyula: Gyerekszerelem
„Éjszakánként ágya mellé leülsz és gyönyörködsz, / milyen szép, olyan szép!” – a jó negyven éve pályán levő előadó több szólólemezt is megjelentetett, az 1994-ben napvilágot látott a Plussz című albuma hat régi P. Mobil-dalt és hat, akkor új szerzeményt tartalmazott. A Gyerekszerelem című dalt Vikidál Gyula lánya születéséről írta Csuha Lajossal közösen, a szám azóta több feldolgozást is megért.
Charlie: Könnyű álmot hozzon az éj
Az egyik legismertebb gyerekdal a magyar rockzene történetéből, amelyet egyértelműen Horváth Charlie tett ismertté a kilencvenes években. Ám a dal még 1976-ben született, a Generál együttes egyik kislemezén jelent meg, majd felkerült az 1977. évi, Zenegép című albumára is. Akkor a zenekar énekese Charlie volt, a dal zenéjét Várkonyi Mátyás szerezte, szövegét pedig Miklós Tibor írta. Charlie 1994-es szólólemezére került fel újrahangszerelve, de korábban Zalatnay Sarolta is lemezre vette, napjainkban a Budapest Voices is készített feldolgozást belőle. L.L. Junior kisfia tragikus halála után készítette el a saját verzióját belőle, Charlie az eredeti refrént énekli benne.
Pál Utcai Fiúk: Angyal
Ha nem lettem volna 2007-ben egy akusztikus Pál Utcai Fiúk-koncerten a Petőfi Irodalmi Múzeumban, minden bizonnyal ma is úgy tudnám, hogy az Angyal egy szerelmes szám. Leskovics Gábor, alias Lecsó azon a koncerten mondta, hogy ez a dal bizony a lányáról szól, nem pedig egy szerelemről. Az Angyal 2000-ben, a Ha Jön Az Élet... című, összesen 14 dalt tartalmazó lemezen jelent meg. Szerintem (de ez tényleg szubjektív) az együttes három legjobb dala között van, koncerten alig tudom végighallgatni bőgés nélkül.
Hát lehet ennél szebben zárni egy dalt..?
„De rajtam most már nincs hatalma,
Nekem nem kell már a birodalma,
Se hús, se kín, se szerelem.
Mindent Te jelentsz nekem.”
Ha tovább folytatnám a kisbabákról- és kisgyerekekről szóló dalokat, akkor minden bizonnyal bekerülne még Szekeres Adrienntől a Kicsi szív, Cserháti Zsuzsától az Édes kisfiam, vagyis When A Child Is Born című sláger magyar szöveggel, illetve utóbbi mintájára Zorántól az Üres bölcsőt ringat a Hold fénye – ez a szám az Ugly Kid Joe együttes Cats In The Cradle című dalára írt magyar szöveg.
Szóval elő a videómegosztót, és lehet folytatni a dalsort!
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!