Ha csak egyet is meg tudunk menteni...

A Református Mentő Misszió Bonus Pastor Alapítványa országos találkozót szervezett Mezőpanitban, a református gyülekezeti házban január 21–23. között Megelégedett és megelégítő élet címmel.

"Egyedül semmi sem lehetséges"

A Pro Zetea – Zetelakáért Alapítvány immár 15 éves múltra tekint vissza. Jelenlegi elnökével, Nagy Attilával próbáltuk összegezni az eddigi eseményeket, avagy a jövőbeni célokat felvázolni, a pályázatok írásával kezdve, illetve a Szent István-szobor állításával és az ivói szabadtéri múzeum terveivel zárva.

2011. január 23., vasárnap

"Egyedül semmi sem lehetséges"

2011. január 23., vasárnap

Kozmás, ahol nem érződik a válság

Több nyertes pályázat eredményeként jelentős pénzalapokhoz jutott Kozmás. Az alcsíki községet, a beruházási adatok tükrében, távolról elkerülte a válság.

Kozmás, ahol nem érződik a válság
Kozmás, ahol nem érződik a válság
2011. január 23., vasárnap

Kozmás, ahol nem érződik a válság

2011. január 20., csütörtök

Lassan eltűnnek a falugazdák

A gazdálkodó embernek nincs ideje az interneten böngészni. Nem is bíznak az így, illetve a médián keresztül szerzett információkban, hiszen azok sokszor épp a lényeget nem tartalmazzák. Más a bizalmi kapcsolat egy olyan személlyel, akinek a tájékoztatás a munkája és egyben a hivatása – vallják azok a szakemberek, akik szerint a falugazdák jelenléte a községekben létfontosságú lenne a vidéki ember számára. Viszont ezek száma egyre csökken.

Lassan eltűnnek a falugazdák
Lassan eltűnnek a falugazdák
2011. január 20., csütörtök

Lassan eltűnnek a falugazdák

2011. január 20., csütörtök

Apadó burgonyakészletek, magas piaci ár

Az elmúlt év gyengébb burgonyatermése miatt nem biztos, hogy kitartanak tavaszig a készletek, sőt az is elképzelhető, hogy vetőmaghiánnyal kell számolni. A kisebb termés jó értékesítési árakat hozott, azonban vannak, akik így is csak banikért kellett odaadják a pityókát.

Apadó burgonyakészletek, magas piaci ár
Apadó burgonyakészletek, magas piaci ár
2011. január 20., csütörtök

Apadó burgonyakészletek, magas piaci ár

2011. január 20., csütörtök

Fenntartások is vannak, de mindent bevallottak

Gyors léptekkel közeledik a végéhez a mezőgazdasági összeírás adatgyűjtési szakasza. Az illetékesek többször is hangsúlyozták, az adatokat kizárólag statisztikai célokra használják. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogyan látják ezt a gazdák. Ennek érdekében Csíkszentsimonba látogattunk.

Fenntartások is vannak, de mindent bevallottak
Fenntartások is vannak, de mindent bevallottak
2011. január 20., csütörtök

Fenntartások is vannak, de mindent bevallottak

2011. január 19., szerda

Szeben és Maros megyét kötné össze a tervezett út – Egrestő érintésével

Balavásáron és a közigazgatásilag hozzá tartozó Nagykenden, Egrestőn, Szénaverősön, Fületelkén, illetve Szentdemeteren még nincs megoldva a csatorna- és vízhálózat kérdése, a községi utak javítása pedig a támogatásoktól függ.

Szeben és Maros megyét kötné össze a tervezett út – Egrestő érintésével
2011. január 19., szerda

Felújítják a balavásári polgármesteri hivatal épületét

Balavásár önkormányzata az elmúlt év végén elektronikus közbeszerzési eljárással jutott hozzá ahhoz összeghez, amelyből idén nyílászárókat cserélnek.

Felújítják a balavásári polgármesteri hivatal épületét
2011. január 19., szerda

Fizetni kell a fülszámért

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium határozata értelmében 2011-től fizetni kell a fülszámokért. Az új rendelkezés értelmében kereskedelmi társaságok, gazdaszövetségek ezentúl akár maguk is elvégezhetik a fülszámozást és az ezzel járó nyilvántartást.

Fizetni kell a fülszámért
Fizetni kell a fülszámért
2011. január 19., szerda

Fizetni kell a fülszámért

2011. január 19., szerda

"Kincset őröl" az Elekes-malom

Elkezdődtek a gyergyóújfalvi Elekes-malom felújításának előkészítő munkálatai, így várhatóan egy-két éven belül ismét funkciót kap, élettel telik meg a Szenéte utcai épületegyüttes. A kiemelten védett emlékmű restaurálását a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum szakmai felügyelete alatt végzik.

2011. január 19., szerda

"Kincset őröl" az Elekes-malom

2011. január 18., kedd

Székely zászló Nyárádgálfalván is

Csaknem egy hónapja a helyi Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tagjai kitűzték a székely zászót a nyárádgálfalvi községházára is.

Székely zászló Nyárádgálfalván is
Jégkorong-világbajnokság Székelyföldön a szurkolók és a játékosok szemével
Megnyitás

Jégkorong-világbajnokság Székelyföldön a szurkolók és a játékosok szemével

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

2011. január 18., kedd

Tanító nélkül nehéz közösséget kovácsolni

Ma, a televízió és az internet korszakában egyre kevesebb kulturális rendezvényre és közösségépítő tevékenységre van igény és idő. Így van ez a Balavásárhoz tartozó Egrestőn is, ahol annak ellenére, hogy a helyi nőszövetség megszervezi az idősek és a nők napját, valamint egy-egy falutalálkozót, hiányzik egy tanító, aki összekovácsolja az egrestői közösséget.

Tanító nélkül nehéz közösséget kovácsolni
2011. január 18., kedd

Uniós pénzből telekkönyvezik a dédszülők hagyatékát

Megkezdődött a külterületek telekkönyvezése Szépvíz községben. Az uniós forrásokból végzett munkálatok eredményeként parcellánként kapnak telekkönyvet a tulajdonosok. A telekkönyveknek köszönhetően mindenkinek a neve után kerülhet a birtok.

Uniós pénzből telekkönyvezik a dédszülők hagyatékát
2011. január 18., kedd

Újra terítéken a parlagon hagyott földek megadóztatása

Az elmúlt években már többször is felmerült a megműveletlen földek megadóztatásának terve, a legújabb változat szerint az adó 400 lej lenne hektáronként. Hargita megyében az udvarhelyi és a keresztúri zónában van a legtöbb parlagon hagyott föld.

Újra terítéken a parlagon hagyott földek megadóztatása
2011. január 18., kedd

Könyvelési tájékoztató gazdáknak

Gazdák számára tartanak tájékoztató jellegű előadást könyvelés témakörben. Az uniós pályázatok egyre több esetben teszik szükségessé, hogy a gazdák vállalkozások keretében tevékenykedjenek.

Könyvelési tájékoztató gazdáknak
2011. január 17., hétfő

Zetelaka: előrelépés, remény, kárrendezési vita

A legutóbbi zetelaki tanácsülésen élénk vitát váltott ki a polgármester által összetört hivatali autó kárrendezése. Kiderült, hogy akad előrelépés, de vannak olyan területek, ahol továbbra is stagnálás tapasztalható.

Zetelaka: előrelépés, remény, kárrendezési vita
2011. január 17., hétfő

Szentgericén körvonalazódik az állattartás jövője

Folyamatosan csökken az állatállomány, ennek ellenére kezd kialakulni egy stabil tejtermelő csoport a Nyárád menti faluban.

Szentgericén körvonalazódik az állattartás jövője
2011. január 17., hétfő

Mezőgazdasági összeírás: nem a gazdák „megnyúzása” a cél

„Az adóra ezt senki fel nem használja” – mondja határozottan a gazdák, mezőgazdasági általános összeírással kapcsolatos félelmeire Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője. A gazdák egy része ugyanis attól tart, hogy az összeírás célja az, hogy az állam felmérje, mit lehet megadóztatni.

Mezőgazdasági összeírás: nem a gazdák „megnyúzása” a cél

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye