Hiányolják a vidéki gazdák, hogy idén elmaradt a megszokott májusi székelyhodosi lókiállítás. A község polgármester megnyugtató választ adott: valószínűleg a jövő hónapban kerül sor a rendezvényre.
Egy uniós pályázat, négy fiatal és tíz hónap önkéntes munka – tömören így összegezhető a Bögözi W. A. Iskoláért Egyesület által a Fiatalok Lendületben program keretében elnyert pályázat, melynek eredményeképpen egy turisztikai központot hoztak létre Bögöz községben.
Összemérték erejüket a Gyergyó-medencei tűzoltócsapatok vasárnap, a negyedik alkalommal megszervezett Lánglovag-kupa keretében. A verseny egyben a Gyergyócsomafalvi Falunapok nyitóeseménye volt.
Régi és valós igényét próbálja kielégíteni a fitódi lakosoknak Csíkszentlélek Polgármesteri Hivatala azzal, hogy templomot épít Fitódon. A tervek már elkészültek, az építkezés viszont csak jövőben kezdődik.
Gyönyörű paripák és büszke lovasok gyülekeztek szombat reggel Csíkcsicsó központjában. A Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület zarándokai több mint kéthetes, 700 kilométeres zarándokútra indultak, amelynek végső állomása az Ópusztaszeren tartandó Nyeregszemle fesztivál.
Csütörtökön este ülésezett Gyergyóalfalu helyi tanácsa. A gyűlés napirendjén alpolgármester-választás is szerepelt. Szavazás lett is, de eredménytelen. Alfalunak a következő tanácsülésen lehet új alpolgármestere.
„Az Úr Jézus újszövetségi áldozatának helyét – az oltárt – szeretnénk közelebb vinni idős, Alszegben lakó testvéreinkhez” – áll abban az alapító okiratban, melyet csütörtökön délután ünnepélyes keretek között helyeztek el a Gyergyóremetén épülő Szent Rita-kápolna épületének alapzatába.
A Vármezőbe látogatókat faragott fatábla és egy transzparens fogadja. Fennebb haladva néhány új tábla, kiásott sáncok jelzik, hogy valami megmozdult a havasalji településen.
A Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) Felügyelő Bizottsága szerint a PNDR a legjobban és legcélszerűbben működő romániai uniós program, és jelen pillanatban, egy 21,5%-os lehívási rátával, az egyik legjobban teljesítő állam Románia. Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár tájékoztatása szerint a program keretében, a szaktárca ez idáig, több mind két milliárd eurót utalt ki a gazdáknak, s ez az összeg, az év végére, akár a három milliárdot...
Az újtusnádi N. A. közel egy hónappal ezelőtt távozott Magyarországra a jó pénzkereseti lehetőség reményével. Mezőgazdasági munkát kellett volna végezzen, ám a kiváló lehetőség gyorsan rémálommá változott.
Nagyon sok sportszerető ember van községünkben, igény volt egy ilyen sportpálya létesítésére – magyarázta a csíkszentmártoni polgármester. Az egészségház mögött található létesítményt szerdán avatták fel hivatalosan. Gergely András szerint ezzel egy folyamat vette kezdetét, melynek során az alcsíki gyerekek labdarúgó-oktatására fektetnének hangsúlyt.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Nem először írunk a Tarcsafalva közelében, a Trans-Dem Kft. által működtetett homokbányáról. Mivel eddig nem volt lehetőségünk megszólaltatni a közvetlenül érintett felet is, ezúttal Demeter Béla tulajdonos véleményezését is közreadjuk.
Nagy sikerűnek bizonyult a Szent László Kistérségi Társulás által szombaton, június 18-án rendezett, Végvári ütközet elnevezésű második biciklitúra. A Történelmi Hadjáratok nevet viselő egy hónapos honismereti eseménysorozat június 25-én egy gyalogtúrával ér véget.
Már javában zajlik az a diákoknak szánt alkotótábor, amelyet ebben az évben is a sokszínűség és az interkulturalitás jegyében szervezett meg a marosvásárhelyi Divers Egyesület az Interetnikai Kapcsolatokért Felelős Ügyosztály támogatásával. A Sokszínűség – További esély a jövőben program keretében zajló tábornak idén Mezőmadaras ad otthont június 17–23. között.
Van, aki azt mondja a kozmásiak közül, rég látott ennyi esőt lezúdulni ilyen rövid idő alatt. A vasárnap kora esti ítéletidőnek sajnos, meg is volt az eredménye. Kozmáson udvarokat és termőföldeket öntött el az ár, utóbbiakban a jégeső is kárt tett. Tusnád községet sem kerülte el a pusztítás...
Tizenöt méter magas az a kopjafa, amit Torján, a falunapok keretében állítottak. Az Aporok szülőfaluja így a harmadik világcsúcsot állította fel, ugyanis ott van a világ legnagyobb székely kapuja és itt készült a legnagyobb túróspuliszka is.
Idén két újabb szokást mélyíthetett el a „nagykászoni” (Kászonaltíz, Kászonfeltíz és Impér) közösség. A hétvégén tartott Kászoni Falunapok keretében a Kászoni Hagyományok sorozatból az Aprószentek, valamint a Betlehemezés című filmeket mutatták be.
A Csíkfalvi Általános Iskola nyolcadikos diákjainak is utoljára szólt a csengőszó pénteken, összesen 20 diák búcsúzott az iskolától.