
Régi és valós igényét próbálja kielégíteni a fitódi lakosoknak Csíkszentlélek Polgármesteri Hivatala azzal, hogy templomot épít Fitódon. A tervek már elkészültek, az építkezés viszont csak jövőben kezdődik.
2011. június 26., 10:582011. június 26., 10:58
A csordakijárónak használt Nyír útja. A tervek szerint a templom építésekor ezt az utcát is felújítják
Évtizedeken keresztül Fitód Csíkszentlélek falu egyik része – tízese volt –, de mivel ez a helyzet egy ideje megváltozott, egyre erősebb lett a fitódiak templomépítési igénye. A leendő római katolikus templom tervrajzai már elkészültek.
„Az a hír járja, hogy Fitódon nincs Isten” – mondja viccesen Koncsag László, Csíkszentlélek plébánosa, majd magyarázatként rögtön hozzáteszi, a fitódi katolikus közösség régóta megfogalmazott igénye, hogy Istent maga mellett tudja. Istenháza híján Fitódon az iskola egyik termében tartanak szentmisét, ám nagyon sokan inkább átjárnak Csíkszentlélekre.
Felméréssel bizonyított igény
„Nemrég egy szociológiai felmérést végeztünk, amelyben a templomépítési igényről kérdeztük a helybélieket: százötven fitódi családból a 138 katolikus családhoz juttattunk el kérdőíveket, válaszaikban – két kivétellel – pozitívan reagáltak a feltett kérdésre. A kérdőívek mellé egy-egy látványtervet is csatoltunk, az elképzelt templomépület is elnyerte a lakók tetszését” – számol be a Csíkszentlélek Polgármesteri Hivatala által készített kérdőív eredményeiről Pál Péter. Csíkszentlélek polgármestere azt sem rejti véka alá, hogy a válaszadók tizennyolc százaléka úgy nyilatkozott, nem tartja megfelelőnek az épületnek kijelölt helyszínt.
„A Nyír útja nevű, a tehéncsorda kijárójaként használt utcából lehetne megközelíteni majd a templomot. Azért esett erre a, fitódi haranglábbal átellenben lévő domboldalra a választásunk, mert az a terület az önkormányzat tulajdonában van, így legalább nem kell pénzt költeni a területvásárlásra” – indokolja a község elöljárója. A kérdezőbiztosok arra is kíváncsiak voltak, hogy az érintett közösség támogatná-e anyagilag a templomépítést, továbbá részt venne-e közmunkában. A válaszadók döntő többsége – 85, illetve 82 százaléka – az „igen” opciót jelölte meg.
Kétszázezer euróról van szó
Az épületterveket készítő csíkszeredai műépítész, Szikszay László előzetes becslései szerint kétszázezer euróból lehetne megépíteni az általa megrajzolt, közel harminc méter hosszú és tíz méter széles, 108 férőhelyes templomot. „Indulásból azt kérte tőlem a polgármester, hogy egy hagyományos, tájba illő épületet tervezzek. A templom építését is hagyományos anyagokkal képzelem, tehát leginkább követ és fát használnánk” – magyarázza Szikszay, aki a templom harangtornyát úgy tervezte, hogy az a tulajdonképpeni funkcióján túl kilátóként is működjön.
Jelenleg Fitód az egyetlen olyan nagyobb lélekszámú csíki falu, amelynek nincs temploma. „Ha Kotormány huszonkilenc családja is fenn tudja tartani saját templomát, akkor Fitódnak sem lesz gondja ezzel. A létesítmény a csíkszentléleki plébánia filiája lenne, a két templomban pedig egy pap szolgálna” – tájékoztat a már kigondolt működési rendről Koncsag László plébános.
Templomépítésre a csíkszentléleki helyi tanács saját forrásait használja fel, további összegeket a helyi közbirtokosságtól és a katolikus egyháztól remél, továbbá kormánypénzek lehívását is tervezi.
Ide vonatkozó hír, hogy Csíkszentlélek Polgármesteri Hivatala azt tervezi, még idén nyáron nekifog egy napközi otthon építésének, amelyet a mindszenti Nagy István Általános Iskola udvarára húznának fel.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!