Sokan érdeklődnek a tejtermelői támogatás iránt

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Idén is igen nagy az érdeklődés a gazdák részéről a hátrányos helyzetű településeket érintő tejtermelői támogatás iránt. Mint azt az illetékesek elmondták, ezen nem is kell csodálkozni, hiszen a tavalyi évben is jelentős összegeket kaptak az érintettek.

Rédai Botond

2011. augusztus 29., 16:282011. augusztus 29., 16:28

2011. augusztus 29., 16:472011. augusztus 29., 16:47

„Megítélésünk szerint az érdeklődés ugyanolyan nagy, tekintettel arra, hogy a tavalyi évre minden támogatandó állat után 99,63 euró támogatásban részesültek a tehéntartó gazdák” – fogalmazott kérdésünkre Lázár István. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség Hargita megyei központjának tanácsosa szerint az iktatott kérések számában ez még annyira nem mutatkozik meg. Ennek oka, hogy a polgármesteri hivataloknál is segítenek a dokumentációk összeállításánál, s az így kitöltött kérelmi dossziék egyszerre lesznek iktatva az APIA-nál.

A kérelmeket egyébként már nem csak a hónap végéig, hanem szeptember 20-ig lehet benyújtani. A támogatásért folyamodóknak a következő feltételeknek kell megfelelniük: mint mezőgazdasági termelők – magánszemélyek, jogi személyiségű vállalkozások, magánvállalkozók, családi vállalkozások – legyenek bejegyezve a mezőgazdasági lajstromba, tejelő tehénállományuk 2–15 fő között legyen (a 15 fősnél nagyobb állománnyal rendelkezők csak a 15 főig terjedő állománynak megfelelő támogatást kapják), legyenek bejegyezve a tejkvóta-nyilvántartásba feldolgozási vagy szabad értékesítési kvótával, az igénylésben benyújtott állatlétszám szerepeljen az országos farmregiszterben a kérvény benyújtásának pillanatában. Az elvárás ezekkel az állattartókkal szemben az, hogy a támogatásban szereplő állatokat termelésben kell tartaniuk 2012. június 30-ig.

A törvény értelmében legtöbb 250 euró támogatásban részesülhetnek a gazdák, minimum 2 és maximum 15 állat után. A hatvanhét Hargita megyei közigazgatási egység közül az etédi, siménfalvi, újszékelyi, székelykeresztúri, galambfalvi és bögözi farmmal rendelkező tehéntartó gazdák nem élvezhetik a támogatás előnyeit. Az említett helységek ugyanis nem szerepelnek a hátrányos helyzetű települések listáján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét

Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.

Április végi fagy Csíkszeredában
Április végi fagy Csíkszeredában
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

2026. április 25., szombat

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának

A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának
2026. április 25., szombat

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, a nemzeti oldal újjászervezésén fog dolgozni

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, a nemzeti oldal újjászervezésén fog dolgozni
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Drónmaradványokat találtak Tulcea megyében is

A védelmi minisztériumot szombaton arról értesítették, hogy drónmaradványokat találtak a Tulcea megyei Văcăreni község melletti farm térségében. Ez már a második drón, amelyet az éjszakai orosz támadást követően Románia területén lezuhant.

Drónmaradványokat találtak Tulcea megyében is
2026. április 25., szombat

Megsemmisítették a robbanásveszélyes drónt, hazatérhettek a kitelepített emberek – videóval

Biztonságban a megsemmisítésükre kijelölt helyszínre szállították a Galac területére lezuhant orosz drónmaradványokat, így a hatóságok engedélyezték a kitelepített lakosok hazatérését – közölte szombaton a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Megsemmisítették a robbanásveszélyes drónt, hazatérhettek a kitelepített emberek – videóval
2026. április 25., szombat

Egyeztetésre hívta az Európa-barát pártok vezetőit az államfő

Nicușor Dan államfő meghívta hétfőre a Cotroceni-palotába az Európa-barát pártok vezetőit, hogy megbeszélést folytassanak a SAFE és a PNRR programról.

Egyeztetésre hívta az Európa-barát pártok vezetőit az államfő
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Több mint kétszáz embert evakuáltak, miután lezuhant egy orosz drón Galacon – videóval

Kétszáztizenhét embert evakuáltak szombat reggel Galacon, miután a környéken orosz dróntörmelékekre bukkantak – jelentette az országos katasztrófavédelmi igazgatóság (IGSU).

Több mint kétszáz embert evakuáltak, miután lezuhant egy orosz drón Galacon – videóval
2026. április 25., szombat

Viharos szél söpör végig az országon – féltucatnyi riasztást adtak ki

Több sárga és narancssárga jelzésű riasztást adott ki megerősödő szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. A vasárnap reggeltől érvényes figyelmeztető előrejelzés az ország teljes területét, így a székelyföldi megyéket is érinti.

Viharos szél söpör végig az országon – féltucatnyi riasztást adtak ki
2026. április 25., szombat

Kiderült, ki lesz Magyar Péter helyettese

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita – jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.

Kiderült, ki lesz Magyar Péter helyettese
Kiderült, ki lesz Magyar Péter helyettese
2026. április 25., szombat

Kiderült, ki lesz Magyar Péter helyettese

Hirdetés