Küküllőkeményfalva: a jövő elkezdődött

Általában a sajtósok szoktak azon élcelődni, hogy egy ilyen jellegű esemény tulajdonképpen a kutyát sem érdekli, s hogy ez nem más, mint alkalom néhány politikus számára, hogy pózoljon és fontoskodjon. Vitathatatlanul van ebben némi igazság, mindezek mellett kellemes meglepetést jelentett, hogy a lehetetlen idő ellenére (délelőtt 11 óra) a keményfalviak igencsak szép számban tartották fontosnak, hogy jelen legyenek az eseményen. Bokor Botond polgármester nyitószavait követő, a szokásosnál keményebb taps is arra utalt, a jelenlévők nem csak udvariasságból csapkodták tenyerüket. Szinte érzékelni lehetett a falubeliek amolyan „Na végre!” stílusú felszusszanását.

Sokan ígérték

Ha „be akarsz vágódni” a küküllőkeményfalviaknál, ígérd meg, hogy építtetsz nekik egy új kultúrházat! Ha az elmúlt két évtizedben eséllyel akartál pályázni Fenyéd község valamelyik önkormányzati tisztségére ez az alapötlet nem hiányozhatott kampányprogramodból. Akadtak is bőven, akik erre alapoztak. Bokor Botond fenyédi polgármester szerint túl sokan. „Neveket nem szeretnék mondani, de tényleg túl sokan tettek erre ígéretet. Természetesen én is közöttük voltam, 2008-ban Borboly Csaba megyei tanácselnökkel közösen ígértük: valahogy felépítjük Keményfalvának ezt a kultúrházat, és lám, itt a bizonyíték: az építkezések megkezdődtek, s merjük remélni, hogy hamarosan az avatóünnepségen ünnepelhetünk” – mosolyog az elöljáró.

Most már persze könnyű, az elmúlt három évben azonban ritkán nyílt erre alkalma. „Próbálkoztunk már pályázatokkal, kormánypénzekkel is, de a tavalyi év végén úgy döntöttünk, hogy a nehezebbik utat választva nem várunk tovább senkire és semmire, nekilendülünk saját erőből” – vallja Bokor, aki egy kis település nagy pillanatának nevezte az alapkő, vagy inkább alaptégla-letételt. Nem titkolta ugyanakkor, hogy a megyei tanács támogatása nélkül a „saját erő” kevés lett volna az előre lépéshez. „Reméljük a végét is látjuk ennek a beruházásnak, bár ehhez még sokat kell hozzátenni” – mondta Borboly, aki „a kultúra egyik védőbástyájának” nevezte az épülő közösségi házat.

Elismerő szavakba tömörítette mondanivalóját a falu plébánosa, Fórika János, s a széthúzásban élenjáró Udvarhely szomszédságában jól esett hallani az általa életre keltett Szabó Dezső-idézetet: „Egy sors árvái vagyunk. Ha mi nem szeretjük egymást, akkor kitől várjuk, hogy szeressenek bennünket?”