
Községházavatással egybekötött és sportrendezvényekkel fűszerezett fazekasvásárt tartottak a hétvégén Korondon, illetve a községhez közeli Árcsón. A szervezők a szerencsével is jó kapcsolatot ápolnak, míg szombaton délután Udvarhelyet jégeső verte el, addig a fazekasfalut elkerülte a rossz idő. Katona Mihály polgármester öröme azonban nem felhőtlen, az új székházat fel sem avatták, a gazdasági rendőrségnél már feljelentették őket.
2010. augusztus 15., 20:092010. augusztus 15., 20:09
2010. augusztus 16., 15:462010. augusztus 16., 15:46
Fazekasvásárral ünnepelt a hétvégén Korond község. A harmincharmadik alkalommal életre hívott Korondi Fazekasvásárt a helyi tanács és polgármesteri hivatal védnökségével, a Hargita megyei tanács támogatásával, a Pro Musica Alapítvány közreműködésével a Firtos Művelődési Egyesület rendezte meg szombaton és vasárnap. Az események java része az árcsói turistafogadónál zajlott, mindössze az I. Kerámia-kupa összecsapásait szervezték a községközpont labdarúgópályáján, illetve (természetesen) a szombati községházavató volt még Korondon.
Katona Mihály polgármester büszkén beszélt az eddigi eredményekről, hangjába azonban némi keserűség is vegyült, amikor azon véleményének adott hangot, miszerint nem mindenki örül annak, ha fejlődik, épül és szépül a község. Az avatószalagot a településvezető Sófalvi Lászlóval, a Hargita megyei tanács alelnökével közösen vágta el.
Kedvezett az időjárás
Az árcsói turistafogadónál felállított színpadon két napon keresztül váltották egymást a művészek, a vasárnapi szabadtéri kultúrműsor keretében felléptek a fehéregyházi, parajdi és korondi fúvószenekarok, a parajdi, marosludasi, pálpataki és korondi néptáncegyüttesek és a szabadegyházi férfikórus is. Az estét a program szerint az Insect humoros előadása zárta, de akinek a kétnapi műsorkavalkád sem volt elég, hajnalig diszkózhatott. „Semmi sem maradt el a programból, és szerencsére a rossz idő is elkerült minket” – vélekedett Kovács György, a rendezvény kulturális referense, aki azért elárulta, hogy kissé elégedetlen a kétnapos vásár látogatottságával. „Nincs az a tömeg, ami tavaly volt, de ma (vasárnap) azért már elég szép számban megjelentek az érdeklődők” – nyilatkozta ugyanezzel kapcsolatosan Katona Mihály polgármester.
Bővebben az Udvarhelyi Híradó hétfői, augusztus 16-i számában!
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!