Egyre nagyobb a divatja a sütőtöknek, de a belőle készülő töklámpásoknak is. Még akinek visszatetsző is az „amerikaiaktól” átvett halloween ünnep, a töklámpások faragását az sem tartja elvetendőnek. A tök pedig amellett, hogy finom, mutatós – faragva vagy anélkül is –, egyre több helyen ünnepi apropó is.
Giacomo Puccini, a 20. század legjelentősebb olasz operaszerzője Luccából indult a világsiker felé. A toscanai város büszke nagy fiára, s az örökség egyben művészeti életének serény ápolására is kötelezi. Egyesek egykor kételkedtek a zenész nagyságában, s ráakasztották a számunkra hízelgő olasz Lehár jelzőt.
Egyre nagyobb a divatja a halloweennek, így nem csoda, hogy még a konyhát, illetve a „cukrászipart” is elérte. Így nem csak szuper maszkokkal, sminkkel készülhetünk egy rémséges halloweenpartira összedobhatunk pár gusztustalan finomságot is.
Kirándulás, portyázás, a természetjárás alapjainak elsajátítása, a néptánc, népdalok és hagyományok megismerése, sport, sok-sok barát, valamint játék, játék és játék. A cserkészet – akárcsak régebb – ma is az életre nevel, játékosan.
Először az tűnik fel, hogy milyen fekete, s ebben semmi rasszizmus nincs részemről, majd az, hogy olyan felszabadultan kacag, mintha családja körében otthon lenne az ugandai háza előtt vagy éppen gyülekezetében. Samuel Waswa ugandai anglikán lelkész egy hónapot töltött Erdélyben, gyülekezeteket látogatott, gyermekeknek, felnőtteknek mesélt az országáról.
Bár egyik legfontosabb testrészünk, mégis aránytalanul keveset foglalkozunk a lábainkkal, pedig testünk teljes súlyát hordják. A lábápolás fontossága pedig nem csak esztétikai okokból jelentős, de komoly betegségeket is meg tudunk előzni vele, vagy épp kezelni. Gergely Imola gyógypedikűrössel a lábápolásról beszélgettünk.
A mozgás minden korban fontos. Bár bizonyos kor után itt fáj, ott nyom, érdemes mégis valamilyen mozgásformát választani, és megmozgatni a testet, hogy még évekig jól szolgáljon minket. Ehhez nyújtunk most segítséget.
Fiatalosak, nyitottak és jókedvűek – ez az első benyomásom a hollandokról, amikor a Hegyi család nappalijába lépek. Rögtön feltűnik a beszédes piros-fehér-kék-narancsszínű dekoráció, és a „Welkom 25” (Isten hozott – 25) felirat. Három puszival indítunk, mert náluk ez a szokás.
Különleges gravitációs hullámot észleltek augusztusban egy műhold segítségével, a felfedezéshez pedig egy székelyudvarhelyi születésű kutató is hozzájárult. A felfedezés jelentőségéről, munkájáról Veres Péterrel beszélgettünk.
Vannak autótípusok, amelyekben a múlt úgy keveredett a jelennel, hogy közben irányt mutattak a jövőbe. Ahogyan a Volkswagen a Škoda Feliciával szemléltette, hogyan képzelik a németek a csehek fejlődését, úgy a Renault a Solenzát tette meg a Dacia korszakváltása előfutárának.
Bár az ősi kelta termésünnepi hagyományok történetét kevesen ismerik, mégis környékünkön is egyre divatosabbak a halloweenpartik. Ezekhez nyújtunk némi segítséget. Kovács Krisztina smink-, tetováló- és maszkmestert kértük meg, mutassa meg, miként válhat bármely szépség rémisztővé.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Újra fénykorát éli a bakelitlemez. Van, aki nosztalgiából, van, aki értékmentésből, de olyan is van, aki hobbiból gyűjti, hallgatja. Olyanokkal beszélgettünk, akik CD, adathordozó vagy mp3-lejátszó helyett ma is lemezt hallgatnak.
Talán Márai Sándor verssora – Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” – fejezi ki legtömörebben az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegét. Megdöbbentő adat, hogy a forradalomban elesettek 44 százaléka fiatalabb volt 25 évnél. Ismerjük-e őket eléggé?
A marosludasi születésű Tálas Huba mintegy évtizede meghatározó alakja a székelyudvarhelyi kézilabdának. A 31 éves beállós a klubhűség példaképe, a Székelyudvarhelyi KC megalakulása óta tagja a keretnek. Múltjáról és jövőjéről is beszélt lapunknak a román válogatott kézilabdázó.
Volt neki kemény 64 kB RAM-ja, és a televízió keresőjén a 32-es csatornán lehetett befogni. Igen, ez volt a legendás, kultikus Commodore 64 személyi számítógép. Belebotlottunk egy elfelejtett példányba, ezért összeszereltük és kipróbáltuk. Megérte.
Egy hónap alatt közel ezer bejegyzésben kínáltak eladásra, vagy kerestek vásárlásra gyermekruhát, cipőt, játékot csíki szülők a Csíki baba hol-mik vására nevet viselő Facebook-csoportban. A kezdeményezés nem egyedi, számos virtuális tér van, amelyben megszabadulhatnak az anyukák gyermekeik kinőtt, felgyűlt holmijától.
Beköszöntött a sütőtök időszaka, a piacok tele vannak ezzel a szép színes finomsággal és most nem is kerül sokba. Ráadásul egyre „divatosabb”, számos finomság alapanyagaként fedezték fel, így rég lejárt az az időszak, amikor egyszerűen csak a sütőbe dugtuk a felszeletelt zöldséget.
Teknősbéka ékszertartó, alig észrevehetően színes, cifra fedelű kisebb-nagyobb tárolók, érdekes medálok és fülbevalók sorakoznak, mind papírból. Benedek Ervin négy évvel ezelőtt találkozott a papírfonással, és ma már szinte mindent el tud készíteni, amit szeretne. Műhelyében jártunk.