Két férfit vett őrizetbe, majd helyezett előzetes letartóztatásba a rendőrség október végén. Azzal gyanúsítják őket, hogy Maros, Hargita, Beszterce, Bákó, Máramaros és Szeben megyei lakásokba törtek be, különböző javakat tulajdonítva el.
Mentőhelikopterrel vitték kórházba azt a kisfiút, akit a balavásári tetőn ütöttek el kedden délelőtt. Az állapota válságos.
Egész napos programmal várják november 9-én az érdeklődőket a marosvécsi Kemény-kastélyba, ahol az öt évvel ezelőtti kapunyitóra emlékeznek, bemutatják az épület múltját, és egyebek mellett azt is, hogy mi minden történt a 2014. szeptember 30-ai visszaszolgáltatás óta.
Feltehetően szívinfarktus okozhatta a halálát annak a kutyfalvi férfinek, akinek eltűnését hétfő este jelezte a 112-es sürgősségi hívószámon az élettársa. A 61 éves férfi még délután elment otthonról, hogy a közelben fát vágjon, azonban négy óra elteltével sem érkezett haza.
Több mint egy évtizede árulják, most gazdára lelt a sáromberki Teleki-kastély. Új tulajdonosa Benedek Imre marosvásárhelyi kardiológus, aki a tervek szerint visszaadja az épület régi pompáját, és a Teleki családhoz méltó rendeltetést is társít hozzá.
Immár hagyományosan minden évben október utolsó vasárnapján őrtűz gyújtásával hívják fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre.
Országos szinten 2500 földgáz- és villanyáramtolvajt ért tetten a szolgáltatók ellenőrei idén. Maros és Hargita megyében is voltak olyanok, akik rögtönzött megoldásokkal kapcsolódtak a vezetékekhez, illegálisan használva a földgázt.
Felére csökkent a véradók száma az elmúlt hetekben Maros és Hargita megyében. A szakemberek arra biztatják az embereket, hogy szánjanak időt rá és segítsenek azokon, akiknek az életük múlik pár deciliter véren. Egy véradótól begyűjtött vérkészítménnyel három betegnek tudnak segíteni.
A Fölszállott a Páva új gyerekévada pénteken este indult, a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának első adásából huszonnégy produkció jutott tovább, többek közt a székelyudvarhelyi Nyitnikék és a körtvélyfáji Szász Csanád László is.
Néhány napon belül megkezdődhet a Szülőföldön magyarul program támogatásainak a folyósítása, már zajlik a kifizetések banki beütemezése. A program kései indulása ellenére szinte a tavalyival azonos időben kaphatja kézhez a juttatást az igénylők többsége. Egy kis részüknek viszont jövő év elejéig várnia kell.
Tűz ütött ki egy dicsőszentmártoni tömbházban péntek délután, amely következtében ketten füstmérgezést kaptak és negyvenen el kellett hagyják az otthonukat.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Egy medvetetemet találtak Maros megyében, Ádámos közelében, egy út menti árokban csütörtök délután. A rendőrség kiszállt a helyszínre, illetve értesítette a területileg illetékes vadászegyesület képviselőit is, hogy megállapíthassák, mi okozhatta a vadállat elpusztulását.
Október 18–20. között szervezik meg Szovátán a tökfesztivált, a Tök Jó hétvégén. A tökfesztivál érdekességekkel, finomságokkal, hagyományos ételekkel és italokkal, zenével, koncerttel, tánccal és természetesen sok-sok tökcsoda-teremtménnyel várja az érdeklődőket.
Látványos és veszélyes baleset történt szerdán hajnalban Marosszentgyörgyön, amikor egy Konstanca megyei sofőr által vezetett nyergesvontató egy magánház falának ütközött.
Néhány nap alatt Maros megye kilenc településéről jelezték, hogy medvét láttak. Ratosnyán járőrözve próbálják megelőzni, hogy a gazdaságokban kárt tegyenek a nagyvadak, Szovátán a szemeteskukák kiürítésével igyekeznek távol tartani a fürdőteleptől a vadállatokat.
A peremterületekre való költözés, az új lakóövezetek kialakítása Székelyföldön is lassan, de biztosan növelik a városok belterületét. A terjeszkedés a környező falvakat hozza egyre elérhetőbb közelségbe, mivel a betelepülőkkel azok is bővülnek. A csatlakozástól, egyesüléstől azonban mindenki óvakodik.
A székelyföldi médiát érintő kihívásokról, a legnagyobb erdélyi magyar médiacsoportról és annak napilapjáról, a Székelyhonról beszélgetett csütörtökön Szőke László, az Erdélyi Médiatér Csoport tartalomfejlesztési igazgatója a székelyudvarhelyi Príma Rádió műsorában.
Az önkormányzat által finanszírozott intézmények működését, programjainak megvalósítását lehetővé tevő költségvetés-kiigazítást hagyott jóvá a Maros Megyei Tanács.