A 34. Közgazdász Vándorgyűlésnek ad otthont október 10–11. között Székelyudvarhely, ahol neves szakemberek keresik a választ arra, mely ágazatok maradhatnak stabilak a gazdasági turbulenciák közepette, és hol a helye régiónknak a kelet–nyugat erőtérben.
Ismét futók ezrei veszik birtokba Székelyudvarhely utcáit szombaton délelőtt: 10 órakor rajtol el a 14. IPSE Városi Tömegfutás. Az autósoknak útlezárásokra kell számítaniuk a rendezvény ideje alatt.
Járdák újulnak meg, kerékpársávok épülnek és hamarosan az aszfaltozás is elkezdődik a székelyudvarhelyi Tamási Áron utca fennmaradó részén. A parkolás kérdésében azonban kompromisszumokra lesz szükség.
A szív világnapja alkalmából idén már tizenharmadik alkalommal szervezi meg a Szívek sétánya elnevezésű programot a Székelyudvarhelyi Rotary Club szeptember 28-án.
Megkezdi a próbafűtés elindítását keddtől az Urbana Rt. a távhőrendszerre csatlakozott fogyasztóknál Székelyudvarhelyen, akik szeptember végéig jelezhetik, ha probléma van.
Minél több sportág megismertetése és kipróbálási lehetőségének biztosítása a gyerekeknek és kisdiákoknak – ez a célja az udvarhelyi Sportágválasztónak, amelyet idén már ötödik alkalommal szerveznek meg.
Hétfőn, szeptember 22-én útfestési munkálatok kezdődnek Székelyudvarhelyen, a Tábor negyedben. Több útszakaszon is forgalomkorlátozásra kell számítani.
Székelyföldön a 19. század második felétől nagyjából a 20. század közepéig élte fénykorát a legősibb mesterség művelése. A székelyudvarhelyi bordélyvilágról sokat tudnának mesélni az egykori Fecske utca régi lakói, no meg akik ismerték Gálffy Annát!
Nemcsak egy tanév kezdődött el, hanem egy utazás, amelynek a mindenség a térképe és a tudásszomj az iránytűje. A Szent Miklós római katolikus plébániatemplomban tartotta ünnepélyes tanévnyitóját péntek délután a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ.
Erdély-szerte több mint 300 milliárd forintnyi beruházást valósított meg a magyar kormány, és ezeknek a fejlesztéseknek közel a fele Hargita megyében valósult meg – jelentette be Magyar Levente miniszterhelyettes székelyföldi látogatásán.
Budapestről sokszor kevéssé érzékelhető az, hogy mi a valós hatása a magyar állam támogatási programjainak, egészen más, mint idejönni és látni – mondta székelyudvarhelyi látogatásán Magyar Levente külügyminiszter-helyettes.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Szeptember harmadik szombatja takarítási világnap, amelyhez Székelyudvarhely is csatlakozik idén. A városháza önkéntesek jelentkezését várja a takarítási akcióra.
Közeledik a helyi adók befizetésének második határideje Székelyudvarhelyen: szeptember 30-ig kell rendezniük tartozásaikat az adófizetőknek. Aki elmulasztja a határidőt, októbertől kezdődően havi 1 százalékos késedelmi kamattal számolhat.
A 32-ik kiadásához érkezett az Őszi Vásár rendezvénysorozat, amely szeptember 19–21. között színes programokkal várja az érdeklődőket Székelyudvarhelyen.
Érzelmi intelligencia fejlesztő foglalkozásokat indít idén is az Erdélyi Életvédők Egyesülete 8-12 éves gyerekek számára Székelyudvarhelyen – olvasható az egyesület közleményében.
Módosította kedden az önkormányzat a székelyudvarhelyi kórház orvosi felszerelésekkel való ellátását célzó beruházási listát, így az egészségügyi intézmény egy modern laparoszkópos tornyot is vásárolhat.
Víz-, és áramszünettel járó munkálatok, útlezárások és lőgyakorlat is lesz Székelyudvarhely különböző pontjain szerdán – olvasható a városháza felhívásaiban.
Fényes nappal ment be a medve a székelyudvarhelyi háztartások közé, ezért hétfőn este lezárták a Rét utcát. Két órát tartott, amire sikerült elkergetni a nagyvadat. A hatóságok munkáját nehezítette, hogy egy bokros területen bújt el a medve.