A Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház vállalta, hogy ötszáz koronavírustesztet ingyen elvégez a vizsgára készülő diákoknak és a felkészítő, felügyelő tanároknak, illetve ezen felül kedvezményesen számlázza azokat.
Kovászna megyében 80 tanintézetben szerveznek felkészítőket a képességvizsgára és az érettségire. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a nyolcadikos, valamint a tizenkettedik osztályba járó diákok 90 százaléka részt vesz a június 2-12. között sorra kerülő felkészítő órákon.
Az Országos Magyar Diákszövetség legújabb projektje, a felvi.ro, Románia összes felsőoktatási intézményének kínálatát listázza magyar nyelven. Az oldal elsősorban a középiskolások továbbtanulásának döntési folyamatát segíti, de több olyan funkcióval rendelkezik, amely egyetemistáknak is szól.
Megjelent a középiskolába felvételiző diákokat érintő részletes módszertan, illetve az iratkozással és a felvételivel kapcsolatos naptár. Ebből kiderül, hogy idén azok a 8. osztályt végzett tanulók, akik valamilyen hivatási szakot választanak, csak egy intézménybe, azon belül is csak egy szakra iratkozhatnak be.
A tavalyinál kevesebb magyar tannyelvű helyet hirdet az orvosi szakon a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE).
A tanügyminisztérium konkrét fogózkodók nélkül fogalmazta meg elvárásait az online oktatásból kimaradó, hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával kapcsolatban. A társadalom peremén tengődő, de iskolába járó gyerekek oktatása azon múlik, hogy a pedagógusnak mennyire szívügye ez.
Egészségügyi védőmaszkokat ígért a román kormány az iskolába visszatérő végzős diákoknak, valamint a felkészítő és a vizsgákon felügyelő pedagógusoknak. Kevesebb mint egy hét múlva már kezdődne az oktatás, ezért Háromszéken nem várnak Bukarestre.
Videokonferenciás felvételi tájékoztatót tartanak a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Film és Média Intézetének tanárai azok számára, akik az alap- vagy mesteri képzésről többet szeretnének megtudni – írják közleményükben a szervezők.
Megtartotta idei ballagási ünnepségét a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium szerdán online. A videóban a Gaudeamus igitur dallamai után az iskola igazgatója, Varga László köszönti a nézőket az üres díszteremből.
Üresek az udvarok, a termek, hirtelen lett vége a 2019–2020-as tanévnek a bölcsődékben is. Eredetileg július végéig tartott volna a tevékenység, de a jelenlegi járványhelyzetben, bár nagy igény lenne rá, nem fogadhatják a gyermekeket.
Pályázati pénzből és saját költségvetését felhasználva építtet napközi otthont a fenyédi önkormányzat, amely a kornak megfelelő helyszínt szeretne biztosítani a gyerekek oktatásához. A tervek szerint még idén befejeződnek a munkálatok.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Április közepétől „törvényes keretek között” folyik az online oktatás Romániában, bár ez mindössze annyit jelent, hogy belefoglalták az oktatási törvénybe a digitális oktatást is. Ezzel még nem oldódott meg azoknak a helyzete, akiknek nincs lehetőségük bekapcsolódni az online tanulásba.
Júliusban várják új hallgatóik jelentkezését az egyetemek, amelyek többségére online lehet beiratkozni, míg másokra személyesen. A felsőoktatási intézmények zöme a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt döntött az internetes ügyintézés mellett.
Olyan kapkodás jellemzi a tanügyet és általában a járványügyi helyzetet, hogy lehetetlen bármit is jósolni az idei középiskolai ballagásokkal kapcsolatban – vélik a székelyföldi iskolaigazgatók. Többen azonban még reménykednek abban, hogy a nyáron az iskola udvarán búcsúztathatják el a végzős diákjaikat.
Minden évben indítana csökkentett látogatású esti tagozatos osztályt a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola, ha engedélyt kapnak rá, hiszen egyre több az érdeklődő, főleg amióta több munkahelyen kérnek igazolást a középiskolai tanulmányokról vagy az érettségiről.
Rendeletben fogadta el a tanügyminisztérium az érettségi vizsga ütemtervét. Az első vizsga – a román nyelv és irodalom – dátuma június 22.
Személyesen keresnek fel minden tanintézetet Hargita megyében a tanfelügyelőség képviselői, hogy megbizonyosodjanak róla, a megfelelő óvintézkedések betartásával kezdődik el a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok felkészítése a vizsgákra.
A koronavírus-járvány terjedésének a megelőzését szolgálja az a döntés, amelyet csütörtökön hozott a marosvásárhelyi önkormányzat: a képviselők egymillió lejt szavaztak meg, hogy a pénzből fertőtlenítőszereket, szájmaszkokat, szappantartókat vásároljanak az iskolák számára.