
Fotó: Pinti Attila
Szombaton a Maros megyei Sövényfalván egy 35 éves küküllővári férfi autójával hídfőnek ütközött, de ez még nem minden.
2025. január 11., 19:432025. január 11., 19:43
A 107-es megyei úton történt eseményről a dicsőszentmártoni rendőrséghez futott be a riasztás, miután a 112-es sürgősségi hívószámon értesítették a hatóságokat. A helyszínen a rendőrség azonosította az autó sofőrjét, egy Fehér megyei férfit, akiről kiderült,
Az illetőt a kórházba kísérték vérvételre, a mai nap folyamán pedig 24 órára őrizetbe vették.
Fotó: Maros Megyei Rendőrség
Tegnap egy január kilencedikén elkövetett kihágás miatt egy másik balázsfalvi (Fehér megye) fiatal sofőr is fennakadt a rendőrség rostáján. A forgalmi ellenőrzés céljából Dicsőszentmártonban megállított autó vezetőjéről kiderült, hogy jogosítványa fel van függesztve, így ő is a rendőrségi fogdába került 24 órai őrizetbe. Az ügyészség bűnügyi eljárást indított ellene hajtási engedély nélküli járművezetés miatt.
A közúti forgalomban részt vevők biztonságának veszélyeztetését szigorúan bünteti a törvény – hangsúlyozza a Maros megyei rendőrség közleménye.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
2 hozzászólás