Eredménytelenül végződtek a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) vezetése és a magyar tagozat képviselői között folytatott hétfői tárgyalások. Az estébe nyúló négyórás megbeszélésen csak a tárgyalások folytatásáról tudtak megállapodni.
A pénteki után hétfőn délután ismét több száz diák tiltakozott a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen. Ezúttal a magyar karért tüntetnek, amiről egyeztetések kezdődtek a Maros Megyei Prefektúrán.
Számos ritka darabot – köztük Edison-féle izzólámpát, szikratávírót, Bell-féle telefont, gigantikus dinamót, fonográfot – tartalmaz a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium fizikaszertára, amelynek eszközkészletét az elmúlt években felújították. Mutatjuk a végeredményt.
Mintegy háromszáz diák tiltakozott péntek este a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) előtt. Noha a spontán tiltakozó akciót az egyetemen hirtelen bevezetett új vizsgarend váltotta ki, sok mindent sérelmeznek a felsőfokú tanintézmény román, magyar és angol tagozatos hallgatói.
Már a belső munkálatok zajlanak az egyházközségi kezdeményezésű és plébániai területen emelt kétszintes napköziotthonban Lövétén. A magyar kormány finanszírozásával készülő létesítményt nagy ajándéknak tekintik a helybéliek.
Elmarad a pénteki oktatás, továbbá járványügyi szűrővizsgálatokat rendelt el minden tanintézetben az oktatási minisztérium az influenza és a náthás megbetegedések terjedése miatt. Az ellenőrzést a tanszemélyzet végzi el az órák megkezdése előtt.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából idén is meghirdeti utaztatási programját Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség. A felhívásra február 18-ig lehet jelentkezni.
Mégis szünetel az oktatás pénteken országszerte – az oktatási tárca szerdán késő délután adta ki az erre vonatkozó miniszteri rendeletet. A rendelet megjelenéséig úgy volt, hogy pénteken lesz tanítás.
Pénteken lesz tanítás az iskolákban – nyilatkozta érdeklődésünkre Görbe Péter. Hargita megye főtanfelügyelőjét annak apropóján kérdeztük, hogy január 24-e a két román fejedelemség, Moldva és Havasalföld egyesülésének az évfordulója, így hivatalos munkaszüneti napnak számít.
Többnyire a munkahelykeresés vagy a gépjárművezetői engedély megszerzése motiválja azokat, akik felnőttként iratkoznak be az általános iskolába, mert korábban valamilyen okból kimaradtak, esetleg soha nem is jártak.
A volt Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) hét éve folyik a vita a magyar kar létrehozásáról, miközben az egyetem szenátusának keddi ülésén arról döntöttek, hogy angol nyelvű kart hoznak létre.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Elmaradt az oktatás a nagygalambfalvi óvodában csütörtökön, ugyanis meghibásodott a novemberben átadott épület fűtésrendszere.
Körülbelül hétezren várják még a Szülőföldön magyarul támogatási program pályázatainak kifizetését. Noha a tervek szerint a kifizetéseknek decemberig meg kellett volna történniük, sokan még értesítést sem kaptak arról, hogy milyen fázisban van a pályázatuk.
Országszerte közel négyszáz, ebből Hargita megyében három, Maros megyében pedig tizenkét településen építenek új óvodákat, illetve bővítik a már meglévőket uniós pénzekből. A beruházások által jobb körülmények között fejlődhetnek a kisgyermekek.
Március 6-ig van még lehetőség arra, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára panaszt tegyenek azok, akik a román vizsga miatt nem tudtak tavaly sikeresen érettségizni. A cél bebizonyítani, hogy diszkriminatív a jelenlegi érettségi a romániai kisebbségi diákok számára.
Népszerűnek bizonyult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) standja Budapesten a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol évről évre nagyobb az érdeklődés az egyetem képzései iránt.
Az IT-szektor és az orvoslás vonzza leginkább a mai középiskolásokat. Egy országos felmérés szerint a diákok kétharmada ebben a két szakmában képzeli el jövőjét tanulmányai befejezése után, míg szakmunkás és pedagógus szinte senki sem akar lenni.
Egyes vidéki tanintézetek iskolabusz-vezetői számára gondot okoztak a havas utak hétfőn, de az oktatási program felfüggesztését vagy megszakítását eredményező fennakadást nem okozott a havazás. Problémamentesen zajlott le a téli vakáció utáni első tanítási nap a Hargita megyei iskolákban.