
Írni tanulni. Második esély azoknak, akik gyerekkorukban elmulasztották
Fotó: Pál Árpád
Többnyire a munkahelykeresés vagy a gépjárművezetői engedély megszerzése motiválja azokat, akik felnőttként iratkoznak be az általános iskolába, mert korábban valamilyen okból kimaradtak, esetleg soha nem is jártak.
2019. január 22., 11:142019. január 22., 11:14
Arra is van példa, hogy a bíróság által kiszabott büntetés egyik pontja szerint az illetőnek el kell kezdenie iskolába járni – mondta Sipos István Hargita megyei tanfelügyelő, akitől megtudtuk, hogy az érintettek sokszor az iskolák titkárságán érdeklődnek arról, miként tudnák befejezni a nyolc osztályt. „Az iskolákból hozzánk küldik, mi pedig a településnek vagy a körzetnek megfelelő tanintézménybe irányítjuk az érdeklődőket” – fogalmazott a tanfelügyelő. Hargita megyében Csíkszeredában, Maroshévízen, Csíkkarcfalván, Csíkkozmáson, Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron működik a II. Esély elnevezésű program, amelynek keretében
illetve megszerezzék a nyolc osztályos oklevelet, vagy szakmát is tanuljanak.
Ahogy Sipos István lapunknak elmondta, Hargita megye a II. Esély program résztvevőinek számát tekintve országos viszonylatban a középmezőnyben helyezkedik el. Vannak megyék, ahol 1600 a beiratkozottak száma, de van olyan is, ahol egyetlen érdekelt sem akadt. Ehhez képest a Hargita megyeieket érdekli a tanulás lehetősége, még ha nem is túl nagy számban: december 31-éig 83-an iratkoztak fel elemi oktatásra, és 80-an a felső tagozatra.
Azok, akik már hetedik-nyolcadikat járnak, szakmai képzésben is részesülnek – jegyezte meg a tanfelügyelő, hozzátéve, hogy
akkor legalább száz jelentkezőre számítanak.
Maros megyében is volna igény a tudás vagy az oklevél megszerzésére – tájékoztatott Koreck Mária. A Divers Egyesület igazgatója elmondta, Marosvásárhelyről leginkább a Hidegvölgyből és a Hegy utcából járnak a Friedrich Schiller Általános Iskolába, mintegy húsz személy, akiknek munkahelyszerzés érdekében van szükségük arra, hogy írni-olvasni, számolni tudjanak, illetve nyolc osztállyal rendelkezzenek.
– teszi hozzá a civil szervezet vezetője, aki szerint olyasmikkel is tömik a tanulók fejét, aminek a továbbiakban úgysem veszik semmi hasznát.
A marosvásárhelyi 7-es számú általános iskolában elemi tagozat működik, ugyancsak a II. Esély program résztvevőinek. Hamarosan Marosszentgyörgyön is indul 1–4. osztályos képzés, ott a környékbeliekre számítanak, ahogyan Szászrégenben, Dicsőszentmártonban és Mezőbándon is.
Az iskolába járás felnőttként is megerőltető, általában nehezen veszik az akadályokat, egy-egy vizsga elég nehezen megy – fogalmazott Koreck Mária, hozzátéve, hogy tavaly Marosszentgyörgyön négyen végezték el a nyolcadik osztályt, de tanév végén matematikából és románból elvágták őket, és csak a pótvizsgán sikerült átmenniük. „Így fejezték be a 8. osztályt. Ezzel a legrosszabb szakiskolába iratkozhattak be, ahol nem számít a jegy, illetve a nyolcadikos vizsga eredménye” – mondta a hátrányos helyzetű közösségekkel foglalkozó civil szervezet vezetője.
Azok a felnőttek, akik érettségizni szeretnének, a nyáron érdeklődhetnek arról, hogy a gimnáziumok, szakközépiskolák milyen lehetőségeket nyújtanak az esti tagozaton történő továbbtanulásra. Hargita megyében Szentegyházán és Székelykeresztúron is működik esti tagozat a középiskolákban.
Marosvásárhelyen a faipari, autószerelői, valamint könnyűipari profilú Avram Iancu Szakközépiskolákban lehet tanulni 9., illetve 11. osztálytól. Mint Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta, 11. osztályba főleg azok iratkoznak be, akik elvégezték a szakiskola 9. és 10. osztályát, de szeretnék folytatni tanulmányaikat és leérettségizni. Szovátán is működik esti tagozat, illetve jövő tanévtől Nyárádszeredában is tervezik elindítani.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!