A szokásos gyakorlattal ellentétben az év utolsó hónapjára már decemberben megkaphatják az ingázási támogatást a diákok Hargita megyében.
Hosszas huzavona érhet véget a héten, amikor megérkezik az összes hiányzó magyar nyelvű kiadvány az általános iskolákba. Így közel két év után minden tantárgyból lesz könyvük az ötödik és hatodik osztályos diákoknak.
Senki nem ünnepelte meg méltóképp a marosvásárhelyi Református Kollégium 300 éves évfordulóját, pedig az intézmény és hatása az erdélyi művelődésre megérdemelte volna – hangzott el a Magyar Tudomány Napja okán szervezett marosvásárhelyi konferencián.
Nem feltétlenül értenek egyet a telefonok tanórákról való kitiltásával a lapunknak nyilatkozott oktatási szakemberek, szerintük ugyanis a gyerekek zsebeiben lapuló okos eszközök a tanulást is elősegíthetik. Ráadásul a diákok egy része megpróbálja kijátszani a minisztériumi előírást.
A digitalizáció fele halad romániai közoktatási rendszer is, ennek pedig egyik fontos eleme az elektronikus napló. Székelyföldi viszonylatban még kevés iskolában vezették be, viszont néhány éven belül valószínűleg minden állami tanintézményben kötelezővé teszik.
Annak érdekében, hogy ne tervezzék az ifjúság jövőjét az ő megkérdezésük nélkül, szociológiai kutatás indult Gyergyószéken a középiskolás korú fiatalok körében. A jelen-centrikus diákokat megpróbálják rábírni, hogy gondolkodjanak el jövőjükön.
A szorgalmat, a kitartást, a tehetséget és a kreativitást értékelték Csodasarok-díjjal pénteken Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson. A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság ajándékát kisdiákok nyerték el osztályközösségeiknek.
Újabb problémát tárt fel a Tanügyi Szabad Szakszervezet az évekkel ezelőtt visszaperelt tanügyi fizetésemelések kifizetésével kapcsolatban: a tanintézetek egy részében fizetnek büntetőkamatot az alkalmazottaknak az elmaradt kamatösszegekre, máshol nem.
A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium csapata nyerte a középiskolás műveltségi vetélkedő Hargita megyei szakaszát.
A tavalyi tanévben rendezett tantárgyversenyek megyei szakaszán elért kitűnő teljesítményeket jutalmazta csütörtökön a Hargita Megyei Tanfelügyelőség négy térségben. Gyergyószék negyvenhat diákja és huszonkilenc tanára részesült elismerésben.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének vezetősége szerdán tárgyalja meg Bukarestben, hogy mely esetekben és milyen ellenlépéseket tesznek, ha a kormány mégsem teljesíti az oktatásban dolgozók szakszervezeteivel a rendszer támogatásáról megkötött egyezséget.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Évente száz gyalogost gázolnak el a gépkocsik a gyalogátjárókon és azokon kívül, ezek között sok a súlyos sérülés – hívta fel a figyelmet Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója. Ezen a tendencián változtatnának Marosvásárhelyen.
Gondolkodásra, problémamegoldásra tanít az általános és középiskolában oktatott számtan, épp ezért fontos annak oktatása. Ugyanakkor néhol túlzsúfolt a tananyag, ezért nem ártana szellősebbé tenni a tantervet – vélekednek a megkérdezett szakemberek.
A magyar nyelv nemzetösszetartó erő is, ezért fontos minden olyan tett, mely a magyarság nyelvének megőrzését segíti – hangzott el kedden a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban, ahol nyelvi vetélkedővel egybekötött ünnepélyes könyvátadást tartottak.
Két Hargita megyei oktatási egységnél elkerülhetetlen a tanintézet-összevonás, azok ugyanis nem rendelkeznek elegendő gyereklétszámmal az önállóság megtartásához. Habár finanszírozási gondok máshol is vannak, egyelőre ott nem kell átszervezéstől tartani.
Szép eredményekkel térhettek haza a csíkszeredai iskolások a Bolyai Matematika Csapatverseny döntőjéről, amelyet nemrég a budapesti Veres Péter Gimnáziumban szerveztek meg. A Petőfi Sándor Általános Iskola harmadikos csapata első helyen végzett a vetélkedőn.
Pénteken, Szent András napján nem lesz tanítás az iskolákban és óvodákban – írja az Agerpres hírügynökség.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium titkárságán – a beiskolázási terv előkészítése érdekében – jelentkezhetnek azok a 9. és 6. osztályos diákok, akik át szeretnének iratkozni az újraalakult tanintézménybe.