
A kormánnyal kötött november végi megállapodás megszegése esetére válaszlépéseket terveznek. Képünk illusztráció
Fotó: Biró István
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének vezetősége szerdán tárgyalja meg Bukarestben, hogy mely esetekben és milyen ellenlépéseket tesznek, ha a kormány mégsem teljesíti az oktatásban dolgozók szakszervezeteivel a rendszer támogatásáról megkötött egyezséget.
2018. december 12., 13:152018. december 12., 13:15
A kormány és a tanügyi szakszervezetek között megkötött november 29-ei egyezség esetleges megszegésére vonatkozó ellenlépésekről hoz döntést szerdán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének vezetősége. Kocs Ilona, az érdekvédelmi tömörülés Hargita megyei területi képviselője – aki szintén hivatalos a bukaresti megbeszélésre – lapunknak elmondta, már a napokban
A megállapodás tizenkilenc pontjába és számos alpontjába foglaltak teljesítésére különböző határidők vonatkoznak, egy részüknek csak a jövő tanév elejétől vagy a következő esztendő végétől kellene életbe lépniük, míg más részüknek már ez év végétől vagy a 2019-es év első napjától.
évente legkevesebb 15 százalékkal, amíg az el nem éri a bruttó hazai termék (PIB) 6 százalékát.
A túlórák elszámolásával gondok vannak, ezért a szakszervezetek arra is ígéretet kaptak, hogy korrigálják a minisztérium EDUSAL nevű bérezési programját. Országosan problémát jelent, hogy hasonló képesítéssel és régiséggel rendelkező pedagógusok különböző összegű fizetést kapnak – az egyezség értelmében ezt már január elsejétől kiküszöböli a kormány.
A vállalás része az is, hogy a 2022-ig beütemezett béremeléseket fokozatosan már 2020 szeptemberéig végrehajtják. Kocs Ilona egyebek mellett kiemelte azt a pontot is, melynek értelmében
A szakszervezet képviselője elmondta, azért követelte ezt az érdekvédelem, hogy a pedagógusok ne hagyják ott a vidéki iskolákat.
Mivel az egészségügyhöz hasonlóan az oktatási rendszerben is vannak a szakmából adódó megbetegedések, illetve azok kockázatai – például a fertőző légúti megbetegedéseké –, a megegyezés értelmében az oktatásban dolgozók ingyenes egyéni szűrővizsgálatokra lesznek jogosultak, illetve megelőző egészségügyi ellátásra is – tért ki egy másik pontra Kocs Ilona.
A megegyezés fontos részeként említette a fejkvótás finanszírozásra vonatkozó előírást. Emelni kell annak értékét, ugyanakkor a pedagógusok fizetését nem kapcsolhatják a gyereklétszámhoz – hiszen érvelése szerint a tanár tíz diáknak is ugyanúgy leadja a tananyagot, mint harmincnak –, ugyanakkor a kisegítő személyzet fizetésének kiszámítását is módosítani kell – mondta.
Javítani kell az iskolák felszereltségét is, és ezt az államnak kell felvállalnia, mert az nem normális, hogy ahol van erre pénze az önkormányzatnak, ott megvalósul, más településeken viszont nem – említett egy másik szakszervezeti követelést, hozzáfűzve, hogy várják a régóta ígérgetett új tanügyi törvény megjelenését is.
Kieső bérek
Egy jogtalanság esetében nem ért célt a szakszervezet: a magyar tanítók nem kaphatják meg az általuk megtartott román tanórákért járó béreket visszamenőleg arra a mintegy másfél hónapra, amíg a korlátozást bevezette, illetve felfüggesztette a szaktárca. Kérdésünkre Kocs Ilona elmondta, ő bíróságra vitte volna az ügyet, de kiderült, hogy ezeknek az óráknak a megtartására nem volt munkaszerződésük a magyar tanítóknak, így törvényesen nem is követelhető a bér ezért a munkáért.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!