Két árva medvebocsot fogad be ideiglenesen a marosvásárhelyi állatkert, mivel már túl nagyok a balánbányai visszavadító központhoz. Az állatkertben biztonságban lesznek.
Kárpát-medence szerte szükség van olyan fiatalokra, akik a hagyományos eljárásokat a modern fejlesztésekkel ötvözik és így állnak helyt állatorvosként, tájépítészként, mezőgazdászként – hangzott el az agrárium ösztöndíjak kiosztásán.
Az Ezüstgyopár-díj azon pedagógusoknak jár, akik a romániai magyar közoktatás megmaradását és az anyanyelvű kulturális örökség megtartását szolgálják. Idén 29 tanár kapta meg, köztük Benedek Zsolt, a Marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója.
Kigyulladt egy építés alatt álló templom tetőszerkezete Marosvásárhelyen kedden délelőtt – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság.
Célegyenesbe ért a Marosvásárhelyt és a peremtelepüléseket összekötő tömegközlekedés beindítása, a tervek szerint január elsejétől lehet olcsóbban utazni. Melyek a csatlakozó települések, és milyen feltételeknek tettek eleget?
Ismét érkezik a lehűlés, ami jól kirajzolódik az Országos Meteorológiai Igazgatóság legalacsonyabb hőmérsékleti értékekeket összesítő térképén.
Két éve írták alá a segesvári kerülőút megépítéséről szóló szerződést, és most jutottak oda, hogy elkezdjék a tulajdonképpeni építkezést. Ha valóban elkészül, ez lesz Maros megyében az első kerülőút, ami tehermentesít egy várost.
Alapos pusztítást végzett a tűz vasárnap délután egy dedrádi lakóházban, amelynek nemcsak a tetőzete égett le teljesen, hanem a felső szintjén is hatalmas a kár.
Számos országban kötelező az iskolai elsősegély-oktatás, hogy mindenki megtanulja az életmentés alapjait. Romániában ez nem része a tantervnek, de az iskolai dolgozóknak elvileg kötelező elsajátítani. Maros megyében is várják a jelentkezőket.
Több ezer lej értékben szabtak ki bírságot a rendőrök vasárnapra virradóra Dicsőszentmártonban, miután szerencsejáték-termeket, vendéglátó- és szórakozóhelyeket ellenőriztek.

Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Marosvásárhelyre indult pénteken, azóta nem tért haza nagyteremi otthonába egy 39 éves nő. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásához.
A családon belüli erőszak nem magánügy, az egész közösséget érintő társadalmi probléma. Maros megyében a legtöbb esetet továbbra is a „verés vagy más testi bántalmazás” típusú bűncselekmények tették ki idén, de Emil Gînj esete is tanulságos lehet.
Már tizenkilencezren látták Marosvásárhelyen az Agyagkatonák című kiállítást, amely a kelta temetkezési szokásokat bemutató tárlattal együtt látogatható. Berecki Sándor régész, a kiállítás kurátora mesélt arról, hogy miért nem érdemes lemaradni.
Egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött szombat délután a Maros megyei Uzdiszentpéteren, a községi út és a Marosvásárhelyre tartó országút találkozásánál.
Október 10-e a hajléktalan emberek világnapja. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány megvendégelték őket, miután „érzékenyítő” akciót is szerveztek a város központjában.
Több száz, gyerekek által tökből faragott mesefigurát állítottak ki Szovátán a tizedik Tökfesztivál pénteki megnyitóján. Hétvégén a szórakozáson és a közösségi programokon lesz a hangsúly a fürdővárosban.
A Szent Balázs Alapítvány október 18-án a marosvásárhelyi Studium HUB-ban szervezi meg szimpóziumát, amelyen többek között arra keresik a választ, hogy miként tanulunk hatékonyan a 21. században. Az esemény bárki számára nyitott.