Szentegyházán idén is megünneplik a zenét május 8–9-én. A város legrangosabb zenei ünnepe összegyűjti az erdélyi ifjú zenészek legjavát, s velük azokat, akiknek az idén 44 éves Szentegyházi Gyermekfilharmónia nemcsak egy intézmény, hanem szívügy.
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium működését a szabadság, az autonómia tisztelete és a párbeszéd fogja jellemezni – írta Tarr Zoltán leendő miniszter a Facebookon, röviden bemutatva az új, integrált tárcát és feladatköreit.
Minden év április 24-én a népviselet napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból a Székely Nemzeti Múzeum is felidézte, milyen jelentést hordozott egykor a hagyományos öltözet.
Tizenegy kiemelkedő személyiség részesült elismerésben az erdélyi kulturális-közösségi életet gazdagító munkájáért Kolozsváron. A díjazottak között székelyföldi gyökerekkel rendelkező, nagyra becsült művészek, néprajzkutatók, történészek szerepelnek.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Demeter András kulturális miniszter csütörtökön üdvözölte a coțofenești-i aranysisak visszaszerzését, hangsúlyozva, hogy a holland félnek visszatérítendő összeget csak a műtárgyak restaurálásának befejezése után állapítják meg.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
A Brassó megyei magyar közösségek kultúráját, népszokásait eleveníti fel a Néprajzi Múzeum legújabb tárlata. A farsangi alakoskodást és a húsvéti ünnepkört is bemutató kiállítás április elsején nyílt meg.
Női szerepek a reformkorban címmel művelődéstörténeti kalandozásra hívja az érdeklődőket a marosvásárhelyi Teleki Téka.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
Fotókiállítás nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film-média szakos diákjainak munkáiból. A Hapci király című előadást is bemutatják március 21-én, a bábművészet világnapján.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
Állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át pénteken a Pesti Vigadóban Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a március 15., a nemzeti ünnep alkalmából.
Az elmúlt években több erdélyi városban, így Sepsiszentgyörgyön, Nagyszebenben, Székelyudvarhelyen és Brassóban is nagy sikert aratott, most újabb kiadásához érkezett. Csütörtökön 17 órakor nyílik meg a harmadik Természet női szemmel című kiállítás.
Csinta Samu Ajtók kilátással című könyvét mutatják be Marosvásárhelyen a Gemma kávézóban.
Kovászna megyéből Barót és Kézdivásárhely csatlakozik a 18. nemzetközi felolvasómaratonhoz. Március 10-én, kedden a budapesti születésű (1971) Lackfi János műveiből lehet válogatni.
Egyszerre két örömhírt is megosztott közönségével a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház: közösségi összefogásnak köszönhetően sikerült kisbuszt vásárolniuk, miközben szombaton új előadás premierje következik.
Benedek Elek „fiai” száz évvel ezelőtt indultak két évig tartó erdélyi turnéjukra. Ennek apropóján keresi a címben feltett kérdésre – no meg egyebekre is – a választ öt székely író pénteken a zabolai Mikes-kastélyban.