Czire Alpár Félrerángatott harangkötél című fotókiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket január 29-én 18 órától a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban.
Január 22-én van a magyar kultúra napja, amelyet számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek Magyarországon és Erdélyben egyaránt.
Amatőr művészeti csoportok jelentkezését várják mentorálás, tehetségtámogatás és szakmai segítségnyújtás céljából. Gyerekek, ifjak és felnőttek egyaránt jelentkezhetnek január 31-éig.
Nyolc évvel ezelőtt az Olvass fel, Marosvásárhely! elnevezésű rendezvénnyel kezdődött el az, amit ma Kultúra hetének neveznek itt. A Studium–Prospero Alapítvány ezúttal egyhetes programmal ünnepli a román és a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen.
Wass Albert életművét 1990-ig szigorúan elzárták a nyilvánosság elől, majd azóta napjainkig rágalmakkal illetik, tehetségét becsmérlik – mondta az Országgyűlés elnöke Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából.
Számos saját produkció szerepel a januári műsorban a december végén bemutatott legújabb előadás mellett és a tájelőadások sora is folytatódik. Így kezdi az évet a kézdivásárhelyi Udvartér Színház.
Fordulatok – Figura 40 címmel jön létre az a kiállítás, amely a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház elmúlt négy évtizedét fogja át. Szombaton az Öntödében kerülnek közszemlére a közel 170 előadás és a sok fesztivál emlékei.
Jelentkezőket vár a Savaria Filmakadémia Egyesület a 2025-ös Filmszemléjére, melyre négy különböző kategóriában küldhetnek dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő- illetve kisjátékfilmeket, filmetűdöket – áll a szerkesztőségünknek küldött közleményben.
A 10. Székelyföldi Betlehemes Találkozóra készülnek a falvak, idén Csíkborzsova ad otthont a hagyományos rendezvénynek.
A sárkány a székely mese- és mondavilágnak is gyakran felbukkanó szereplője, hiszen ki ne halott volna például a hétfejű változatáról. Most egy ilyen témájú könyvet mutatnak be Erdély öt városában, gyerekfoglalkozásokkal egybekötve.
A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala égisze alatt működő Erdélyi Művészeti Központ 2014 őszétől működik az Olt utca 2. szám alatt található épületben. A Synopsis 2 az elmúlt tíz év lényegi összegzésének tekinthető.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
A székely hősök emléktáblájába aranybetűkkel kellene bevésni a teleki Horváth Károly nevét, akit többedmagával végeztek ki a marosvásárhelyi Postaréten. Testvérhúga majd száz évvel később mondta tollba a történteket, emlékiratát kedden mutatják be.
Kétegységes szabadbérletet biztosít a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mindazok számára, akiknek eddig még soha nem volt alkalmuk ellátogatni a társulat előadásaira.
Hét városba hozta el legújabb – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni különleges kapcsolatát érzékeltető – koncertszínházi produkcióját Vecsei H. Miklós és a QJÚB formáció. Az előadások előtt Juhász Anna irodalmár vezette be a témába a közönséget.
A műsoron lévő előadások mellett gyerekeknek szóló adventi csodaváró foglalkozásokkal, családokat megszólító rendezvényekkel készül az elkövetkező időszakban a Tomcsa Sándor Színház, a diákokat pedig a színházi nevelési program eseményeire várják.
Rendhagyó helyszínen, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal irattárában tartottak sajtótájékoztatót a Tomcsa Sándor Színház legújabb előadása apropóján. A Franz Kafka A per című regényéből készült adaptációt november 26-án mutatják be.
Kulturális programokból nem lesz hiány Kovászna városában a következő napokban – jótékonysági koncert, kórustalálkozó, kézműves foglalkozás is várja az érdeklődőket.
Kulturális és művészeti eszközökkel oldják azt a bemerevedett, feszült helyzetet, amit Erdélyben az autonómia szó kivált. Erről szól az Őshonosok a hazában című projekt.